Bár a honvédsírokhoz képest messzebb volt az 1849. augusztus 2-i csata helyszíne, ám mint a 2.2. és a 2.3. alfejezetekben láttuk, az 1850-es években, illetve 1861-ben e térséghez egyértelműen kötődött a megemlékezési gyakorlat. Időnként az 1870-es évekből és későbbről is van adatunk arra, hogy megkoszorúzták a Nagysándor-halmot. Úgy tűnik viszont, hogy az 1870-es, 80-as évek ünnepi alkalmain már nem a teljes menet vonult ki odáig: ez valószínűleg a nagy távolság miatt nem fért volna bele az amúgy is hosszú városi processzióba. Az 1874. március 15-i összefoglaló szerint a szokásos Kollégium–honvédsírok–Emlékkert körút után az „ezerekre menő népcsoport” ugyan szétoszlott, a tudósítás viszont hozzáteszi, hogy „Nagy Sándor halma is megkoszorúztatott”.1 Valószínűleg egy kisebb küldöttség végezte ezt a beiktatott, a közös rítushoz csak érintőlegesen kapcsolódó kitérőt.2 (Ám mint a 4.6. alfejezetben látni fogjuk, 1899-ben kivételesen, az ottani emlékoszlop-állítás miatt, újra szorosabban bekapcsolták a csatahelyet az emlékezési menetbe.) Az ünnepi körút során megtehető távolság- és időkorlátok meglehetősen pontosan tudhatóak, illetve kikövetkeztethetőek. Például A Hon című, Jókai Mór által alapított és szerkesztett lap 1875. március 15-i tudósítása a következőképpen számolt be. A „szokott módon”, „régi lelkesedéssel” ünneplő diákság, a 48-as honvédek, egyletek, társulatok és a városi polgárok „hosszú menete” délután fél 3-kor indult el a Kollégium előtti térről, és „félórai zarándoklás után” érték el a csigekerti honvédsírokat, ahol ez évben is nagy tömeg várta az érkezőket. Az ottani ünnepséget követően „tömött sorokban” visszavonultak az Emlékkertbe, ahol újabb megemlékezés következett, mely háromnegyed 5-kor ért véget. Vagyis indulástól érkezésig, a két helyszínen zajló ünnepléssel együtt összesen közel két és fél órát vett igénybe a megemlékezés.3 Más évek tudósításai alapján is legalább ennyivel számolhatunk. A szekuláris-nemzeti szempontból rituális körmenetként értelmezhető vonulás térhasználata minden bizonnyal így is be tudta tölteni szimbolikus térfoglaló jellegét, ezért nem volt szükség arra, hogy még további, mintegy másfél órányi4 kitérővel vonják be a megemlékezésbe a temetőtől nyugatra fekvő csatahelyet.