A Református Kollégium diákjai és tanárai által kezdetektől dominált szabadságharcos megemlékezésekbe az 1870-es évek végétől és az 1880-as években fokozatosan bevonódtak mind a reformátusság, mind a többi felekezet istentiszteleti helyei, illetve a város különböző tanintézményei. A március 15-i reggeli alkalmi istentiszteleteknek – ahogy a 3.6. alfejezetben láttuk – először 1885-ben adott teret két református istentiszteleti hely, a Kistemplom és az Ispotályi templom. Ezt követően azonban egészen 1891-ig nincsen arra utaló nyom, hogy március 15-én tartottak volna alkalmat a városi református templomokban.1 Az effajta református liturgiák ritkaságának oka lehet, hogy a korabeli hittanhallgatók, teológiai megalapozással, erőteljesen elutasították az emlék-istentiszteleti alkalmak bevezetését, bármennyire is fontos volt a protestánsok számára a szabadságharc ünneplése nemzeti és felekezeti szempontból. Például a Kollégium Hittanszaki Önképző Társulata 1886 decemberében a szokásos vitaülésére azt a kérdést fogalmazta meg, hogy „[p]rotestáns szempontból megengedhető-e, hogy a nemzet martyrjai és elhunyt nagyjai emlékére ünnepélyes istentiszteletek tartassanak templomainkban?” A vitagyűlés résztvevőinek válasza – bár az alkalmak mellett érvelő teológus argumentációját megfelelőnek tartották – több mint 90%-ban elutasította az efféle alkalmi istentiszteleteket.2