Az 1895. augusztus 2-áról szóló tudósítások arról számoltak be, hogy a meghirdetett, szokásosan a városi egyleteket és nagyobb tömeget vonzó alkalomról nagyon sokan elmaradtak: az egyesületek, sőt még a tűzoltók zenekara is hiányzott, bár néhány városi notabilitás és a városi dalárda részt vett a megemlékezésen. Pontosan nem tudható, hogy mi volt az oka a részvétel visszaesésének, de a beszámolók közönyösségről, belső viszályokról beszéltek. Volt olyan cikk, amely felvetette az összeesküvés lehetőségét is, keserűen szólva az agg honvédek bánatáról, és arról, hogy a menetben őket csupán a kollégiumi diákság kicsiny, de lelkes csapata, valamint mintegy 70-80 érdeklődő követte. A tudósítás azzal a határozott felszólítással zárul, hogy a „város polgárságának becsülete követeli, hogy ez így többé ne történjék. S vagy teljesen abba kell hagyni az egész dolgot (ami halálos szégyen volna városunkra), vagy pedig gondoskodni, hogy »mindenek ékesen és jó renddel legyenek«.”1 Itt jegyzendő meg, hogy az Emlékkert térmorfológiája másfél hónappal a fenti alkalom után, 1895. szeptember 21-én megváltozott, hiszen ekkor állították fel a gályaraboszlopot, mintegy tíz méterrel az oroszlános Honvédemlékműtől délkeletre.2 Talán részben az említett fiaskó miatt, részben a millenniumi ünnepségek okán, a következő évben, 1896. augusztus 2-án tartott emlékezés fényesre sikerült. Bár a rendje a megelőző évekéhez hasonló volt, a minden korábbinál részletesebb tudósítás többször is hangsúlyozza, hogy kiemelkedett az eddig tartott ünnepélyek közül: az alkalom megrendítő jellege és az impozáns tömeg „méltó volt ezeréves s tegnapi ünnepünkhöz egyaránt”.3 A debreceni hírlapírók 1897. július 31-én, felbuzdulva a segesvári Petőfi-ünnep hírén, gyorsan megszervezett emlékezést tartottak a Kollégium Dísztermében és Petőfi díszlépcsőházbeli szobránál. Bár több kollégiumi professzor tudomást szerzett az ünneplésről, így részt tudott venni azon (az újságszerkesztők beszédeit követően Balogh Ferenc professzort kérték fel rövid szónoklatra), viszont sokan, így a városi lakosság is, csak utólag értesültek az alkalomról, ami némi bosszúságot okozott, pedig úgy tűnik, hogy a szobor 1883. október 31-i felállítása óta nem volt más nyilvános ünnepi alkalom az emlékműnél.4