Balogh Ferenc nemcsak közvetlenül foglalkozott a gályarabok emlékezetével és az emlékükre állítandó monumentum tervével, hanem egyéb összefüggésekben is fontos volt számára az emlékezet térbeliesítésének, emlékművek létesítésének kérdése. Ezek közvetetten szintén hozzájárulhattak a gályaraboszlop-felállítás előkészítéséhez. Balogh például már attól kezdve, hogy a pályája elején, az 1860-as évek közepén (1866. november 6-i székfoglaló beszédében) Melius Juhász Péter hatásával foglalkozott, szintén célja és terve volt Melius tárgyiasultabb emlékezetének fenntartása. Előbb a sírját kereste, majd találta meg, utóbb pedig éveken át szobrot akart neki emeltetni. A gyűjtés el is indult, csak végül nem valósult meg az emlékállítás.1 Balogh a gályaraboszlop majdani helye, a Nagytemplom és a Református Kollégium közötti Emlékkert ügyével is foglalkozott valamelyest. 1861 őszétől kezdve a park megtervezésére és gondozására felállított Emlékkert Társulat célja volt a terület „oly kies hellyé való változtatása, hol méltósággal állhassanak azon emlékszobrok, miket a’ hálás nemzedék koronként emelend a’ haza és tudományok körül kiváltképen városunkban magoknak érdemeket szerzett ’s elhunyt nagy fiainak.”2 Az Emlékkert létrehozása során a legfontosabb cél a szabadságharc emlékére állítandó monumentum, valamint Csokonai szobrának felállítása volt. Az előbbi 1867-ben, az utóbbi 1871-ben valósult meg.3 A Csokonai-szobor leleplezését megelőzően kiírt verspályázatra Balogh Ferenc is küldött be egy nagyobb terjedelmű költeményt. Nem nyert ugyan, de a naplójában megfogalmazott vallomása szerint nem szégyellte az eredményt, hiszen Szász Károly, a „fényes költői tehetség” győzött.4 Ugyancsak érdemes felfigyelni arra is, hogy a debreceni Kollégiumban 1889 óta, szintén Balogh kezdeményezésére megünnepelt október 31-i reformációs emléknapon mindig hangsúlyosan került elő a protestantizmus történetén belül a 17. század végi protestánsüldözések és a gályarabság kérdése.5