Fazakas Gergely Tamás

Emlékezet és térhasználat

Nemzeti és felekezeti ünneplés Debrecenben a 19. század második felében


Reformációs emlékünnepélyek a katolicizmus elleni küzdelem erősödése idején (1889–1894)

A Debreczeni Protestáns Lap arról tudósított, hogy „a theologiai ifjúság, illetőleg ennek körében a hittanszaki önképző Társulat, Luther híres 95 tétele kifüggesztésének emlékére” 1889. október 31-én este, a Kollégium Dísztermében először tartott reformációs ünnepélyt, melyen a diákokon és tanáraikon kívül lelkészek, illetve más városi vendégek is részt vettek. Az alkalmat Szabolcska Mihály főiskolai szénior, a Hittanszaki Önképző Társulat elnöke (a későbbi temesvári lelkész, bánáti esperes, költő) nyitotta meg, majd A reformáczió ünnepén című saját versét szavalta el. Báthori Gábor esküdtfelügyelő, a társulat alelnöke tartott emlékbeszédet. Felolvasták még Luther 95 tételének néhány fontosabb elemét, illetve egy írást Sztárai Mihály reformátorról. Noha minden programpont a protestáns reformációval foglalkozott, a tudósítás mégis kissé óvatosan fogalmazott: „mondhatjuk úgy, hogy reformácziói emlékünnepély volt ez”.1 Pedig az esemény újdonságára maguk a rendezvény szervezői is utaltak. A Hittanszaki Önképző Társulat a Közlönyében a következőképpen harangozta be: „A reformáczió emlékünnepe, melyet theológiai ifjúságunk ez idén szentel meg először”.2 A beszámoló szerint az alkalom alapító jellegére szintén utalt az ünnep zárásaképpen felszólaló Csiky Lajos professzor, jelezve, hogy amennyiben a Társulat „ezzel inaugurálta a reformácziói emlékünnepélyek tartását, maradjon is meg ezentúl évről-évre amellett; mutassa meg a múlt nagy emlékei iránti érdeklődését, s ezzel is emelkedjék hivatásának magaslata felé”.3 Az emlékezés tíz nappal a reformáció ünnepségét követően is folytatódott: november 10-én, vasárnap délelőtt, az Oratórium teremben Nagy Gyula kollégiumi esküdtfelügyelőnek az alkalomra szabott, a reformátorokról szóló prédikációjával.4

Emlékezet és térhasználat

Tartalomjegyzék


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 615 077 8

A kötet azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a 19. század második felében bizonyos kommemorációs jelenségek miképpen reprezentálták a debreceni identitást, illetve hogyan alakították azt. Az egyes fejezetek vizsgálják, hogy miként értelmezhetőek a szabadságharcra vonatkozó városi ünneplések, valamint a reformáció 16. századi kezdetére és a 17. század végi protestáns gályarabságra emlékező alkalmak. Az írások arra is fókuszálnak, hogy a Debreceni Református Kollégium, illetve tágabban, a Református Egyház meghatározó személyiségei által formált felekezeti önszemlélet és múltkép hogyan viszonyult a városi, illetve nemzeti identitáshoz és emlékezetkultúrához.

Mindeközben a kötet arra törekszik, hogy a lokális szempontú megközelítéseket, a helyi identitáselemek és emlékezetkonstrukciók elemzéseit más régiók és egyéb felekezetek vizsgálati eredményeinek figyelembe vételével, összehasonlító szemlélettel, a tágabb kontextus megértésével, bőséges forrás- és szakirodalom-ismerettel árnyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazakas-emlekezet-es-terhasznalat//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave