Henderson és Clark megközelítésének (1990) középpontjában az a felismerés áll, hogy a termékek valójában rendszerek. Rendszerként megfelelő alkatrészekből állnak egy adott funkció végrehajtása érdekében. Vegyük például a tollat, amelynek összetevői: a golyós hegy, a tintatároló, a toll szára, a tinta stb. Rendszerként a toll az alkatrészek kölcsönhatása. A Henderson–Clark innovációs modell kifejezetten a termékek innovációjára összpontosít, és különbséget tesz az összetevők [components] és az architektúra [architecture] között. A modell arra épít, hogy a termékfejlesztésnél ez a két tényező játszik szerepet. Lehetséges két terület független innovációja: megváltoztathatjuk a rendszer működését, de továbbra is ugyanazokat az összetevőket építhetjük bele, vagy megtarthatjuk ugyanazt a keretet, és új dolgokat tehetünk bele. Egy termék felépítése vagy szerkezeti kerete a termék architektúrájának tekinthető, míg összetevői az alkatrészek, részegységek, bitek és kódok. A 2.2. ábrán bemutatott modell két dimenzió alapján az innováció négy típusát különbözteti meg: az inkrementális, a moduláris, az architekturális és a radikális innovációt. Az egyik dimenzió rögzíti az innovációnak az összetevőkre, így az alapvető koncepcióra gyakorolt hatását, míg a másik a komponensek és az alapkoncepció közötti kapcsolatokra, a rendszerre gyakorolt hatását vizsgálja.