Induló vállalkozásoknál, vagy ha nem áll rendelkezésre megfelelő összegű saját tőke, vagy a tulajdonosok, egyéb befektetők tőkéje nem elérhető, a lízing is szóba jöhet mint finanszírozási forma. A lízingügylet szereplői a lízingbe adó és a lízingbe vevő. Az ügylet során a lízingbe adótól a konkrétan továbbadási céllal előállított vagy vásárolt terméket díj ellenében a lízingbe vevő átveszi tartós használatra. A lízing lényegében hasonlít a bérlethez, de mégsem az, mivel lízing esetén a lízingbe adó a futamidő végén megszerzi – vagy megszerezheti – a lízingtárgy tulajdonjogát. A lízingtárgy szinte bármi lehet: gép, berendezés, jármű, illetve akár ingatlan is. A lízingnek három fő formája ismert: a pénzügyi, az operatív és a visszlízing. Pénzügyi lízing esetén a lízingbe adó tulajdonában marad az eszköz, az ő könyveiben kerül kimutatásra, elszámolja az amortizációt, és szerződésszerű teljesítés esetén a lízingszerződés lejáratakor az eszköz maradványértékének megfizetésével átkerül a lízingbe vevő tulajdonába. Az operatív lízing esetében nem automatikus az eszköz tulajdonjogának megváltozása. Az eszköz beszerzésének és üzemeltetésének kockázatát a lízingbe adó viseli. Általában a nagy értékű berendezések finanszírozásában van nagyobb szerepe, ahol a lízingbe vevő – esetleg a gyors avulás vagy a nagy bekerülési költség miatt – nem is kívánja megtartani a lízingtárgyat a futamidő végén. A visszlízing (sale-and-lease-back) konstrukció ingatlanok esetében bevált eszköz, ahol is egy vállalkozás a tulajdonát képező eszközt eladja egy lízingtársaságnak, és egyidejűleg visszlízingeli tőle, jelentősen javítva ezzel likviditását.