Magyar Zoltán

Szent István a magyar kultúrtörténetben


Istvánhoz kapcsolódó helynevek, templomtitulusok

A középkori szentkultusz egyik leghitelesebb „barométere” kétségtelenül az adott szent előfordulásának gyakorisága a helynevekben és a templomcímekben. Igen gyakran e kettő át is fedi egymást, többnyire úgy, hogy az illető szent tiszteletére szentelt egyházról kapta nevét idővel a mellette fekvő vagy hozzá tartozó egyik település. Ha áttekintjük a Kárpát-medence területén fennmaradt, vagy mára már elenyészett, ám oklevelekben említett helynévanyagot és egyházi patrocíniumokat, nyilvánvalóvá válik, hogy Szent István a középkori Magyarország egyik legnépszerűbb szentje volt. Ez egyúttal igazolni látszik azon korábbi megállapításunkat is, hogy tisztelete a honi nem magyar népek körében is általánosan elterjedt, hiszen az Istvánhoz kapcsolódó településnevek és templomtitulusok földrajzi elhelyezkedése többé-kevésbé egyenletes eloszlást mutat.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 916 1

E kötet nem a már számos szerző tollából megjelent elemzések sorát kívánja gyarapítani államalapító szent királyunk életével és uralkodásával kapcsolatban, hanem annak a kultúrhagyománynak az összefoglalására vállalkozik, amely Szent István máig elevenen ható emlékéből táplálkozik. Tekintettel arra, hogy napjaink István-képét az utókor alapvetően meghatározó barokk kor Szent István-kultuszát elsősorban a Regnum Marianum (Mária országa) gondolatra szűkítette le, a szerző a sokkal többrétegűbb és változatosabb középkori Szent István-kultuszt állítja könyvének középpontjába.

A szerző feltérképezi az első királyunk életével, uralkodásával és a nevéhez fűződő írásokkal (törvényei, Intelmei) foglalkozó történészi, legendaírói és néphagyománybeli elképzeléseket és tradíciókat, a szent király képzőművészeti és irodalmi ábrázolásait – a történelmi Magyarország területén található, illetve a források leírása alapján feltételezhető egykori emlékek alapján. Némi kitekintést nyújtva arról is, hogy a környező népek hagyományvilágában hogy élt Szent István király emlékezete.

Külön érdekessége a kötetnek, hogy a legendák Szent István-képe mellett a szent király alakja kapcsán fennmaradt, őt megörökítő népmondákat is áttekinti, bemutatva azt, hogy a középkori és barokk kori kultusz múltával miként élt tovább Szent István legendás emlékezete a folklórban, illetve a népköltészet, a népi kultúra más területein.

A könyvet Szent István kultúrtörténeti emlékezetének részletes bibliográfiája zárja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-szent-istvan-a-magyar-kulturtortenetben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave