Magyar Zoltán

Szent István a magyar kultúrtörténetben


A barokk kor művészete

Az újabb kori Szent István-ábrázolásokat szinte lehetetlen teljességükben áttekinteni, hiszen a barokk kor István-kultuszának köszönhetően robbanásszerűen, újra és országszerte elterjedtek megjelenítésének különböző típusai. Ma már jóformán nincs is olyan katolikus templom, ahol első szent királyunknak ne lenne szobra, képe, oltárképe. Mint minden kor, természetesen a barokk művészet is létrehozta e téren a maga kimagasló értékű alkotásait, ezeknél is érdekesebb és fontosabb azonban az az ikonográfiai típus, amely középkori gyökerekből táplálkozott ugyan, de ebben a korban lombosodott ki. Az országfelajánlás gesztusa – hiszen erről van szó – a maga festőiségével, reprezentativitásával és eszmei mondanivalójával kiválóan alkalmas volt arra, hogy a keresztény magyarság, Mária országa (Regnum Marianum) gondolatát alátámassza, s egyben a legszélesebb néprétegekkel megismertesse. A különféle Patrona Hungariae-ábrázolások többnyire konkrét jelzés nélkül is az ország felajánlására utaltak, de mint már jeleztük, ez az ikonográfiai típus a XVII. századra általánosan elterjedt.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 916 1

E kötet nem a már számos szerző tollából megjelent elemzések sorát kívánja gyarapítani államalapító szent királyunk életével és uralkodásával kapcsolatban, hanem annak a kultúrhagyománynak az összefoglalására vállalkozik, amely Szent István máig elevenen ható emlékéből táplálkozik. Tekintettel arra, hogy napjaink István-képét az utókor alapvetően meghatározó barokk kor Szent István-kultuszát elsősorban a Regnum Marianum (Mária országa) gondolatra szűkítette le, a szerző a sokkal többrétegűbb és változatosabb középkori Szent István-kultuszt állítja könyvének középpontjába.

A szerző feltérképezi az első királyunk életével, uralkodásával és a nevéhez fűződő írásokkal (törvényei, Intelmei) foglalkozó történészi, legendaírói és néphagyománybeli elképzeléseket és tradíciókat, a szent király képzőművészeti és irodalmi ábrázolásait – a történelmi Magyarország területén található, illetve a források leírása alapján feltételezhető egykori emlékek alapján. Némi kitekintést nyújtva arról is, hogy a környező népek hagyományvilágában hogy élt Szent István király emlékezete.

Külön érdekessége a kötetnek, hogy a legendák Szent István-képe mellett a szent király alakja kapcsán fennmaradt, őt megörökítő népmondákat is áttekinti, bemutatva azt, hogy a középkori és barokk kori kultusz múltával miként élt tovább Szent István legendás emlékezete a folklórban, illetve a népköltészet, a népi kultúra más területein.

A könyvet Szent István kultúrtörténeti emlékezetének részletes bibliográfiája zárja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-szent-istvan-a-magyar-kulturtortenetben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave