Magyar Zoltán

Szent István a magyar kultúrtörténetben


Egyéb Szent István-mondák

Ez az alfejezet érzékelteti talán leginkább a Szent István-mondakör valamikori gazdagságát, egyúttal igazolva Dobos Ilona már idézett megállapítását is, miszerint Szent Istvánnal minden megtörtént, ami népi hőssel megtörténhetett. Szendrey Zsigmond 1925-ben közölt mondakatalógusában közel harminc Istvánnal kapcsolatos népmondát jelzett, s majdnem ugyanennyiről adott hírt Karsai Géza is a Szent István-év alkalmával. Az utóbbi évtizedek gyűjtései, kutatásai számos újabb mondával, mondaváltozattal gyarapították az eddigiek sorát, s jelenleg megközelítőleg száz olyan népi szövegről tudunk, amelyek a szent királyról szólnak vagy alakjával kapcsolatba hozhatók. Leggyakrabban természetesen helynév- és templomalapítási mondákban emlegetik, de számos történet jóval több ennél, és sok értelmezhető István hagyománykörének önálló fejleményeként. Ilyeneknek tekinthetők azok a népi szövegek is, amelyek Istvánról mint keménykezű, már-már kegyetlen uralkodóról szólnak.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 916 1

E kötet nem a már számos szerző tollából megjelent elemzések sorát kívánja gyarapítani államalapító szent királyunk életével és uralkodásával kapcsolatban, hanem annak a kultúrhagyománynak az összefoglalására vállalkozik, amely Szent István máig elevenen ható emlékéből táplálkozik. Tekintettel arra, hogy napjaink István-képét az utókor alapvetően meghatározó barokk kor Szent István-kultuszát elsősorban a Regnum Marianum (Mária országa) gondolatra szűkítette le, a szerző a sokkal többrétegűbb és változatosabb középkori Szent István-kultuszt állítja könyvének középpontjába.

A szerző feltérképezi az első királyunk életével, uralkodásával és a nevéhez fűződő írásokkal (törvényei, Intelmei) foglalkozó történészi, legendaírói és néphagyománybeli elképzeléseket és tradíciókat, a szent király képzőművészeti és irodalmi ábrázolásait – a történelmi Magyarország területén található, illetve a források leírása alapján feltételezhető egykori emlékek alapján. Némi kitekintést nyújtva arról is, hogy a környező népek hagyományvilágában hogy élt Szent István király emlékezete.

Külön érdekessége a kötetnek, hogy a legendák Szent István-képe mellett a szent király alakja kapcsán fennmaradt, őt megörökítő népmondákat is áttekinti, bemutatva azt, hogy a középkori és barokk kori kultusz múltával miként élt tovább Szent István legendás emlékezete a folklórban, illetve a népköltészet, a népi kultúra más területein.

A könyvet Szent István kultúrtörténeti emlékezetének részletes bibliográfiája zárja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-szent-istvan-a-magyar-kulturtortenetben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave