A klímaváltozással járó szélsőséges időjárási jelenségek egyre fenyegetőbb veszélyt jelentenek a települések számára, legyen szó erdőtüzekről, viharokról vagy villámárvizekről. A Párizsi Klímaegyezményben foglalt célkitűzések nem lesznek teljesíthetők a városok hathatós beavatkozása nélkül, hiszen jellemzően a területükhöz köthető a legnagyobb energiafogyasztás, globális viszonylatban a szén-dioxid-kibocsátás háromnegyede (Kona et al., 2018). Mindebből következik, hogy „a beavatkozás és cselekvés leghatékonyabb szintje egyértelműen a helyi szint” (Ács et al., 2019, 278.), amelynek fő rendezőelve az önkormányzatiság (Ács et al., 2019). Mindez a jog adta kötelezettségéből ered, hiszen az Mötv. 6. paragrafusa kimondja, hogy az önkormányzat: feladatai ellátása során támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit, együttműködik e közösségekkel, biztosítja a helyi közügyekben való széles körű állampolgári részvételt; erősíti a település önfenntartó képességét, feltárja lehetőségeit és hasznosítja saját erőforrásait; egyes közszolgáltatások igénybevételét – törvény felhatalmazása alapján – rendeletében feltételekhez kötheti. Az előrejelzések alapján a klímaváltozás Magyarország éghajlatát is erőteljesen befolyásolja az elkövetkező években, évtizedekben (Ács et al., 2019). Több szerző is kihangsúlyozza az önkormányzatok jelentős szerepét az éghajlatváltozás elleni harcban (Ács et al., 2019; Hurlimann et al., 2021; Kona et al., 2018; Hritonenko–Yatsenko, 2022). A „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” hívószóra egyre több önkormányzat válaszol, és ennek köszönhetően valósulnak meg olyan fenntartható fejlesztések, amelyek alapfeltételei nem csak a helyi fenntartható jólétnek, hanem az Európai Unió 2030-as és 2050-es célkitűzései megvalósulásának, így a globális problémák kezelésének is. A helyi cselekvés fő előnye és értéke, hogy „az önkormányzatok jól ismerik környezetüket, településüket, hogy milyen klimatikus kihívásokkal küzdenek, milyen gyakoriak és milyen típusúak a tapasztalható éghajlati események, mekkora a szélsőséges időjárás okozta károk mértéke” (Ács et al., 2019, 278.). Mindemellett a helyi önkormányzatok rendelkeznek azzal a képességgel, hogy a problémák sikeres beazonosításán túl helyi szinten képesek megszólítani stakeholdereiket (Ács et al., 2019). Az éghajlatváltozás elleni küzdelem két eszköze a mitigáció (csökkentés) és az adaptáció (alkalmazkodás). A légkörben jelen levő üvegházhatású gázok (ÜHG) az élet alapvető feltételei, hiszen kiszűrik a Nap káros sugarait. A problémát ezek légköri koncentrációja jelenti, hiszen a nagymértékben jelen lévő üvegházhatású gázok, ahogy az a nevében is megjelenik, üvegházként ejtik csapdába a napsugarakat, így emelve a Föld átlaghőmérsékletét (Hafner–Tagliapietra, 2020; Rivas et al., 2018). A mitigációs célkitűzések városi viszonylatban az ipari tevékenységhez, az infrastruktúra-használathoz és a közlekedéshez köthető ÜHG-kibocsátás mérséklését jelentik, az adaptáció a városok klímaváltozással szembeni ellenálló-képességét növelik (Hritonenko–Yatsenko, 2022). A szakirodalom éghajlatintelligens önkormányzatnak nevezi azokat az önkormányzatokat, amelyek képesek felismerni, differenciálni és kezelni a területükön jelentkező éghajlati és nem éghajlati eredetű kockázatokat és lehetőségeket, és ezekre vonatkozó akciókat foganatosítanak. Ebben a folyamatban a helyi önkormányzatoknak nem csak a koordináló, hanem az integráló szerepe, azaz a fenntarthatóság szellemiségének a stratégiai dokumentumokban és a döntéshozatali folyamatokban történő érvényre juttatásának képessége is egyre nagyobb jelentőséggel bír (Ács et al., 2019, 278.).