Veresné Somosi Mariann, Sikos T. Tamás (szerk.)

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben


A stratégia, a döntés és a stratégiai döntéshozatal fogalmának definiálása

A stratégia szó görög eredetű. A sztratosz (hadsereg) és az ago (vezet) szavak összetételéből származik, és magyarul hadvezetést jelent, tehát eredetileg katonai fogalom (Grant, 2016). Először 2500 évvel ezelőtt Szun Ce: A háború művészete című munkájában fordul elő. A szerző i. e. 544–496 között élt az ókori Kínában, a Jangce alsó folyása mentén fekvő Vu állam Ho-lü nevű uralkodóját szolgálta hadvezérként, s nagy győzelmeket aratott a szomszédos országok felett. Említett művében az ezek során szerzett tapasztalatait írta meg, s az elmúlt kétezer évben a legnagyobb hatású hadtudományi mű volt Kínában és egész Kelet-Ázsiában (Szun-ce, 2020).

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 931 4

A könyv a fenntarthatóság fogalmi megközelítéseinek sokszínűségét kívánja bemutatni, érzékeltetve a fogalom fejlődése során megjelenő különböző fókuszpontokat és kitérve a gazdasági, környezeti és társadalmi aspektusok vizsgálatára, melyek a gazdasági fejlődés kulcselemei és a társadalmi folyamatok meghatározó jelentőségű tényezői. A globális éghajlatváltozás mérséklése és a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentése az egyik legnagyobb kihívássá vált napjainkra. A jövőben a megújuló energiagazdálkodás mellett az emberiség számára kulcskérdés lesz az élelmiszerellátás, valamint az ennek alapot biztosító talaj-, víz- és agrárgazdálkodás, és az innovatív nyersanyagfeldolgozási technológiák, a fenntartható fosszilis és megújuló energia körforgásos gazdaságba történő integrálása. Erre utalnak az ENSZ 2030-as fenntartható keretrendszerének céljai, amelyekben a városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele jelenik meg, azzal a szándékkal, hogy helyes várostervezéssel és -menedzsmenttel a világ városi terei befogadóvá, biztonságossá és fenntarthatóvá, valamint az innováció és a vállalkozások dinamikus csomópontjaivá váljanak. Mindezek mellett napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalmi fenntarthatóság és a társadalmi innováció kapcsolatrendszere. A jövő nagy kérdése tehát, hogy a fenntarthatóság elvárásának mennyiben tudunk majd megfelelni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sikos-veresne-a-fenntarthatosag-holisztikus-megkozelitesben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave