Veresné Somosi Mariann, Sikos T. Tamás (szerk.)

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben


Bevezetés

Jelen tanulmány a fenntartható fogyasztás, azon belül is az élelmiszer-ellátás fenntarthatósági kérdéseivel kíván foglalkozni. Jelen kérdéskör vizsgálatánál nem hagyható figyelmen kívül az élelmiszer-pazarlás és az élelmiszer-biztonság kérdése, továbbá a veszteség csökkentéséért tehető intézkedések elemzése. A kiskereskedelem kérdésével, annak fenntarthatóságával, az élelmiszer-alapellátás térben és időben történő megoldásaival, az ellátás sérülékenységének problematikájával tehát rendkívül fontos foglalkozni, különösen napjaink körülményei között, amikor már a Covid–19-világjárvány 5. hullámát kell kivédenünk. Az élelmiszertermékek elérhetősége és súlya napjainkban egyre nagyobb jelentőségű, úgy is fogalmazhatnánk, hogy az élelmiszer napjaink nyersolajává vált. A világ számos térségében az emberek hiányát érzik ezen termékeknek, vagy csak rendkívül nagy nehézségek árán tudnak hozzájuk jutni. Az afrikai Száhel-övezetben 2016-ban 23,5 millió fő éhezett, ebből 7,2 millió gyermek. Az északi sarkköri térségben, Alaszka északi szegletében (például Prudhoe Bay, Alpine) ugyan biztosítják az élelmiszert az ott dolgozó olajmunkásoknak, de ezt is csak nehezen, hiszen ezen északi sarkköri településekhez nem vezetnek kiépített utak, így csak télen oldható meg az élelmiszer-szállítás a befagyott folyókon és tavakon át, zord körülmények között. Az említett két példával is azt kívántuk jelezni, hogy milyen nehézségek adódhatnak az élelmiszer-ellátás terén a világban.

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 931 4

A könyv a fenntarthatóság fogalmi megközelítéseinek sokszínűségét kívánja bemutatni, érzékeltetve a fogalom fejlődése során megjelenő különböző fókuszpontokat és kitérve a gazdasági, környezeti és társadalmi aspektusok vizsgálatára, melyek a gazdasági fejlődés kulcselemei és a társadalmi folyamatok meghatározó jelentőségű tényezői. A globális éghajlatváltozás mérséklése és a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentése az egyik legnagyobb kihívássá vált napjainkra. A jövőben a megújuló energiagazdálkodás mellett az emberiség számára kulcskérdés lesz az élelmiszerellátás, valamint az ennek alapot biztosító talaj-, víz- és agrárgazdálkodás, és az innovatív nyersanyagfeldolgozási technológiák, a fenntartható fosszilis és megújuló energia körforgásos gazdaságba történő integrálása. Erre utalnak az ENSZ 2030-as fenntartható keretrendszerének céljai, amelyekben a városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele jelenik meg, azzal a szándékkal, hogy helyes várostervezéssel és -menedzsmenttel a világ városi terei befogadóvá, biztonságossá és fenntarthatóvá, valamint az innováció és a vállalkozások dinamikus csomópontjaivá váljanak. Mindezek mellett napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalmi fenntarthatóság és a társadalmi innováció kapcsolatrendszere. A jövő nagy kérdése tehát, hogy a fenntarthatóság elvárásának mennyiben tudunk majd megfelelni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sikos-veresne-a-fenntarthatosag-holisztikus-megkozelitesben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave