A technológiai és gazdasági innovációk nem tudnak választ adni minden társadalmi kihívásra. A természeti, anyagi erőforrások egyre szűkebben állnak rendelkezésre, így szükségessé válik a befektethető javak minél észszerűbb, minél nagyobb társadalmi és gazdasági hatékonyságot elérő felhasználása. A fenntarthatóság nem kizárólag környezeti vonatkozású, a fenntarthatóságon alapuló megközelítésnek egyszerre kell figyelemmel lenni a gazdasági, a környezeti és a társadalmi kérdésekre is (Gyulai, 2013). A fenntarthatóság társadalmi aspektusa magában foglalja az életminőség javítására való tudatos törekvést, ami az anyagi jólét és társadalmi igazságosság mellett a lehetőségek biztosításával az esélyegyenlőség megteremtését célozza meg (Gombos–Sziebig, 2020). A hosszú távú megoldásokat igénylő társadalmi kihívások (például a munkanélküliség, migráció, oktatási egyenlőtlenségek, hátrányos helyzetű térségek) újszerű társadalmi együttműködéseket követelnek meg. A társadalmi innováció szükséges lépés a fejlődés és a versenyképesség javításához, ahol az innovátorok szerepe hangsúlyos. Az innovátorok a helyi közösség vagy tágabb értelemben a társadalom tagjai, akik szükségleteik ismeretében új vagy újszerű megoldásokkal elégítik ki a társadalmi kihívások determinálta igényeket. Bosworth és szerzőtársai (2015) a schumpeteri megközelítés alapján vizsgálják a társadalmi innovációt. Tanulmányuk a társadalmi innovációs folyamatokat új termék vagy szolgáltatás létrehozójaként, értékteremtő folyamatként, a helyi erőforrások mozgósítójaként, a társadalmi igényekre adott válaszként, valamint innovatív együttműködésként azonosítja. A társadalmi innováció sikeres megvalósítása a kulturális elfogadás, a gazdasági fenntarthatóság és a technológiai alkalmazhatóság függvénye (Bulut et al., 2013). Bulut és szerzőtársai (2013) kiemelik az egyéni szint jelentőségét a társadalmi kezdeményezések során, új és eredeti ötleteknek tartják a törekvéseket, amelyek fenntarthatók, és választ adnak az egyénnek a társadalmi fejlődés különböző kihívásaira. A társadalmi innováció egy másik megközelítése szerint (Mumford et al., 2002) a társadalmi újítás új ötletek generálását és megvalósítását jelenti, ami során az emberek társadalmi interakcióikat szervezik egy közös cél elérése érdekében. A társadalmi innovációs elméletek további irányzata (Hazel–Onaga, 2003) a társadalmi problémák megoldását helyezi fókuszba, kiemelve az érintettek együttműködésének fontosságát. A fogalom más megközelítés szerint a társadalmi innováció által létrehozott értéket hangsúlyozza (Mulgan et al., 2007), kiemelve a társadalmi igény kielégítését mint fő célt. A társadalmi problémák újszerűbb, hatékonyabb, hatásosabb és fenntarthatóbb kielégítésének fő mozgatórugójaként azonosítják Phills és szerzőtársai (2008) a társadalmi innovációt, amely megközelítés megalapozza a társadalmi innováció elméletté válását is. Az elméletté való formálódás egy másik alapkövét a közösségen belüli együttműködések jelentik, amelyek hangsúlyos szerepét vizsgálja Jégou és Manzini (2008). A társadalmi innovációt nem szabad kizárólagosan alulról felfelé építkező tevékenységként megközelíteni, hiszen az innováció és támogatása gyakran származik makroszintről (Nemes–Varga, 2015).