Veresné Somosi Mariann, Sikos T. Tamás (szerk.)

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben


Felelős vállalati magatartás és a klímasemlegesség

A globalizációt tárgyalva többen azt hangsúlyozzák, hogy a nemzeti szintű kollektív tárgyalások képtelenek voltak a munkáltató és a munkavégzők közötti kapcsolat szabályozására. Mit is értünk ez alatt? A kollektív tárgyalások akkor tudják biztosítani a magasabb béreket, ha lefedettségük nagy, és nemcsak az adott vállalat összes munkavállalóját tömörítik, hanem az adott ágazatban is erősek.1 Ebben az esetben a vállalatok igyekeztek más országból származó munkaerőt alkalmazni. Az elmúlt húsz évben figyeltünk fel így a világméretű termékláncokra, amikor is egy fejlett gazdaságban működő vállalat egy fejlődő országból lényegesen rosszabb munkafeltételek mellett vásárolja meg az anyagokat, készterméket. Mivel jogvédők hangsúlyozták, hogy a vevő vállalat kérheti a szállító vállalattól, hogy tartsa be az alapvető nemzetközi munkajogi normákat, akár szerződésbe foglaltan, a vállalatok megalkották a saját magatartási kódexeiket.2 Elmondhatjuk, hogy a vállalatok önkéntes jogkövetés útján igyekeznek betartani a nemzetközi jogi előírásokat (Szegedi–Mélypataki, 2016).3 Ez az, amely a vállalatok magatartását is befolyásolja.

A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 931 4

A könyv a fenntarthatóság fogalmi megközelítéseinek sokszínűségét kívánja bemutatni, érzékeltetve a fogalom fejlődése során megjelenő különböző fókuszpontokat és kitérve a gazdasági, környezeti és társadalmi aspektusok vizsgálatára, melyek a gazdasági fejlődés kulcselemei és a társadalmi folyamatok meghatározó jelentőségű tényezői. A globális éghajlatváltozás mérséklése és a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentése az egyik legnagyobb kihívássá vált napjainkra. A jövőben a megújuló energiagazdálkodás mellett az emberiség számára kulcskérdés lesz az élelmiszerellátás, valamint az ennek alapot biztosító talaj-, víz- és agrárgazdálkodás, és az innovatív nyersanyagfeldolgozási technológiák, a fenntartható fosszilis és megújuló energia körforgásos gazdaságba történő integrálása. Erre utalnak az ENSZ 2030-as fenntartható keretrendszerének céljai, amelyekben a városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele jelenik meg, azzal a szándékkal, hogy helyes várostervezéssel és -menedzsmenttel a világ városi terei befogadóvá, biztonságossá és fenntarthatóvá, valamint az innováció és a vállalkozások dinamikus csomópontjaivá váljanak. Mindezek mellett napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalmi fenntarthatóság és a társadalmi innováció kapcsolatrendszere. A jövő nagy kérdése tehát, hogy a fenntarthatóság elvárásának mennyiben tudunk majd megfelelni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sikos-veresne-a-fenntarthatosag-holisztikus-megkozelitesben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave