A kulturális rend megbomlása és az azt kísérő irányvesztés szükséges, de nem elégséges feltétele a szó szoros értelmében vett trauma létrejöttének. Ezek legfeljebb a szorongás és a bizonytalanság táptalaját, a trauma megjelenését támogató légkört teremtik meg. Emellett azonban egy sor olyan feltételnek és helyzetnek kell megjelennie, melyet az emberek ártalmasnak, veszedelmesnek vagy fenyegetőnek érzékelnek. Ezek azok a tényezők, amelyek valóban a trauma létrejöttének aktiváló, elősegítő tényezőiként szolgálnak. A leggyakrabban ezeket a körülményeket vagy helyzeteket ugyanaz a jelentős változás idézi elő, mely a kulturális rend megbomlását okozta. Ezek lehetnek a kormány által a forradalmi felfordulás után bevezetett intézkedések vagy reformok közvetlen eredményei, vagy az adott társadalom tágabb környezetében érvényesülő, általánosabb vagy egyetemes tendenciák folyományai. Nem kapcsolódnak azonban közvetlenül a kultúrához, hanem sokkal inkább a változó társadalom tagjainak társadalmi életét vagy a társadalmuk szerkezetét érintik. A traumatizáló események vagy helyzetek elmozdulásokat idéznek elő a rutinszerű, megszokott cselekvési és gondolkodásmódokban, gyakran drámaian megváltoztatják az emberek életvilágát, átalakítják a cselekvési és gondolkodási mintáikat. A potenciálisan traumatizáló tényező társadalmonként eltérő lehet. Például a posztkommunista átalakulás esetében a kiváltó tényezők listáján többek között a munkanélküliség, az infláció, a bűnözési hullámok, a szegénység, a feszült gazdasági viszonyok, a felfordult presztízshierarchiák, a politikai elitek gyenge hatékonysága szerepelhetne.