Máté-Tóth András, Povedák Kinga (szerk.)

Hegemóniák szorításában

Vallás Kelet-Közép-Európában


Európa nagyrégiókra való felosztásának módszertani alapjai

Lényegében három alapelv szerint történhet meg Európa nagyrégiókra való felosztása: vagy fizikai, fizikai-földrajzi, vagy politikai, történeti és más kultúrtéralapú kritériumok alapján, vagy az ott lakók szubjektív megítélése alapján, vagyis hogy a lakosság vagy (inkább) a helyi elitek mely régióhoz tartozónak érzik magukat.

Hegemóniák szorításában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 946 8

Kelet-Közép-Európa kulturális régiója újra a társadalomtudományos érdeklődés fókuszába került. A régió értelmezésének problematikája nem tekinthető lezártnak. A HUN-REN-SZTE "Convivence" Vallási Pluralizmus Kutatócsoport a megközelítések sokféleségéhez kíván e kötettel hozzájárulni három szempont együttes figyelembevételével. Az egyik maga a régió, melyet Európa egyik koherens szubrégiójának tekintünk, amelyre elsősorban a hegemóniák közötti határlét, a köztesség jellemző. Részben erre is visszavezethető módon a régió társadalmainak önértelmezésében jelentős szerepet játszik a sebzett kollektív identitás, ezzel összefüggésben a traumacentrikus emlékezet és emlékezés. Végül a nemzeti-etnikai dimenzióval szoros összefüggést mutató vallási vonatkozás képezi régióértelmezésünk harmadik pillérét. A kötetben magyar és külföldi szerzők tanulmányai olvashatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mate-toth-povedak-hegemoniak-szoritasaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave