Ha először Lengyelországot és Kelet-Németországot nézzük, nem nehéz belátni, hogy az egyházak a kommunizmus idején politikai funkciókat töltöttek be. Már a 19. században a katolikus egyháznak az államiság elvesztésével összefüggő politizálódása Lengyelországban mint a megkérdőjelezett nemzeti identitás megőrzője, nagyban hozzájárult a vallási hovatartozás érzésének és az egyházi kötődésnek a lakosságban való meggyökerezéséhez.1 Úgy tűnik, hogy ezek még tovább erősödtek a kommunista korszakban, amelyet idegen uralomnak tekintettek. Hasonlóképpen, a politikai fordulat előtti és alatti időszakban a protestáns egyház az NDK-ban közvetlen politikai jelentőségre tett szert, mivel a kis ellenzéki csoportok védőhálójaként és akcióik nyilvános platformjaként működött. Kelet-Németországban még a békés forradalmat közvetlenül követő időszakban is különleges elvárásokat támasztottak az egyházzal szemben, és nagymértékben bíztak annak cselekvőképességében. A demokratikus többpártrendszer kialakulásával és a szabad választások bevezetésével azonban Kelet-Németországban és a legtöbb más posztkommunista államban is csökkentek az egyházzal szemben támasztott, politikailag konnotált elvárások. A kelet- és kelet-közép-európai országokban az emberek a vallás és a politika nagyobb mértékű szétválasztását támogatták. A kommunizmus időszakában, amikor a társadalom minden szférája, beleértve a közszférát is, politikai kontroll alatt állt, az emberek elvárták, hogy az egyház politikailag elkötelezett legyen, és az elnyomott nép érdekeiért dolgozzon. Az egyházat a nép szövetségesének tekintették, hogy politikailag a nép helyett cselekedjen. Ha azonban az egyházak a diktatórikus társadalom összeomlása után politikailag aktívvá váltak, például választási ajánlásokat tettek, vagy megpróbálták befolyásolni az állami döntéseket, és a politikai-morális rend őreként állították be magukat, ezt a nem vallási szférába való beavatkozásként értelmezték. Most, hogy demokratikus eljárások álltak a társadalom rendelkezésére, már nem volt szükség arra, hogy egy politikailag cselekvő egyház képviselje a nép elhanyagolt érdekeit. Most már az emberek magukért beszélhettek, és a politikai döntéshozatali folyamatokra gyakorolt bármilyen egyházi befolyás hirtelen az egyház paternalista kísérletének tűnt.