A gazdasági-piaci modell, amely szerint a vallási kötődések akkor a legerősebbek, ha a különböző vallási szolgáltatók pluralista módon versenyeznek egymással, nem igazolható Közép- és Kelet-Európa esetében. Oroszországban a vallási fellendülés erősen antipluralista jellegű. Ez együtt jár a nem ortodox vallásokkal szembeni erős fenntartásokkal. Ez a világhatalmi nosztalgiát és a nemzeti nagyság és felsőbbrendűség helyreállításának várakozását fejezi ki, de nem tulajdonítható az orosz ortodox egyház mozgósító tevékenységének, amellyel megpróbálja magát érvényesíteni a vallási piacon más vallási szolgáltatókkal szemben. Ellenkezőleg. A potenciális versenytársakat az állami szabályozás segítségével marginalizálják és hátrányos helyzetbe hozzák. Az ortodox egyházon kívüli vallási közösségeknek semmi keresnivalójuk a Kijevi Rusz szent területén. A jó orosz ortodox és hisz Istenben; nem tagja más vallási közösségnek és nem ateista. A nemzeti és az ortodox identitás összekapcsolódik, és kirekesztő jellegű, szabályozó normává válik. Az oroszországi vallási reneszánsz elsősorban nem értelmezhető sem az orosz ortodox egyház különleges szervezeti erőfeszítéseinek eredményeként, sem pedig az egyénileg támogatott vallási megújulás kifejeződéseként, hanem mindenekelőtt az orosz ortodoxia politikai nyitásának következménye. Azok, akik az elmúlt években áttértek az ortodoxiára, elsősorban nem belső, hanem külső indítékokat jelölnek meg: azt, hogy a vallás társadalmi elfogadottságra tett szert, és ezen keresztül őrzi a nemzeti örökséget. (Pew Research Center 2017a, 67) Egyébként az 1988-as vallási fellendülés, ami a Kijevi Rusz alapításának 1000 éves évfordulójával kezdődött, elsősorban a politikai légkör liberalizálódásával és a politikai elnyomás megszűnésével függött össze, de nem az orosz ortodox egyház tevékenységében bekövetkezett változással.