A határok ingatagsága, a politikai terek ide-oda tologatása és a gyakori kikényszerített népmozgások fontos tényezői bármely politikai tér megértésének. Ám a politikai térnek ezen geopolitikai-objektív felosztásaiban/kiteljesítéseiben gyökerező okok is csak a probléma felszínéig vezetnek el minket, hiszen aligha magyarázható meg segítségükkel az, hogy egyes térbeli konfliktusok miért zajlanak le békésen, mások meg miért torkollnak erőszakba. Ugyanígy nehéz megvilágítani ezek révén azt, hogy Kelet-Európában a nemzeti identitások gyakran miért nem esnek egybe a territoriális határokkal. Végül pedig még azt a kérdést is körül kell járnunk, hogy a kommunista rendszer összeomlása után miért nem tudja mindegyik kelet-európai nép összeegyeztetni a maga szabadság iránti vágyát a többi nép határainak és tereinek az elfogadásával. A politikai terek eme bonyolult, konfliktusokkal terhelt viszonya csak akkor érthető meg, ha azt a kollektív identitások konstrukciójával való kölcsönös kapcsolatában vizsgáljuk.1 Már Bibó azt írta a kelet-európai népek politikai pszichológiájáról, hogy arra leginkább a kollektív közösség létezése iránti aggodalom jellemző. (Lásd Bibó 1992) Nincs fedésben tehát a kollektív közösség összetartozás-érzése, valamint a közösség által ehhez szükségesnek vélt tér. Az alábbiakban pár tényező felmutatásával – nevezhetjük ezeket a tér kelet-európai politikai pszichológiája elemeinek – ezen állapotot próbáljuk meg pontosabban leírni. Elemzésünk nem tart igényt a teljességre, pusztán arra irányuló első kísérlet igyekszik lenni, hogy a történeti meghatározottságú keleti-európai térbeliség-felfogás központi tényezőit mai kérdéskörökkel kapcsolja össze.