A kommunizmus bukása után Kelet-Európa új territoriális rendje csakis egy egységes Európán belül stabilizálható. Európába való integrálásának célja: egyszer s mindenkorra túllépni a Kelet-Európán belüli szubjektív szűkösség érzésén, a szomszédok egymás iránti „ressentiment”-jain és területi revíziós követelésein. Egy konkrét társadalomtudományi diskurzusból kiindulva Európa megnyílása – a Kelet visszatérése Európába – a remények szerint egyetértésben és viszonylag konfliktusmentesen zajlik majd. Ehhez e folyamat során fel kell oldani a nemzeti szuverenitás fogalmát, és annak helyére más értékeket kell helyezni.1 A nemzetállamoknak azért kell megszűnniük, mert a vak hazaszeretet veszélyes anakronizmus, amely korábban sok-sok emberi szenvedést okozott. (Vö. Havel 1999, 4) Az így gondolkozók konkrét követelése tehát: hagyjuk a térbeli határokkal vagy territóriumokkal való azonosulást, és igazodjunk inkább más, immateriális, láthatatlan határokhoz. (Vö. még Leggewie 1994) És mivel a kollektív csoportokhoz való szubjektív odatartozás értelmében vett identitások immár nem exkluzívak, a kettős identitások lesznek az alapjai a soknemzetiségű államok túlélésének vagy létrehozásának.2