Történeti-összehasonlító perspektívából kiindulva e tanulmány azt a tézist állítja fel, hogy a modernitás politikailag leghatásosabb és stratégiailag legtartósabb határhúzásai nem is annyira a nemzetek közötti államhatárok voltak, hanem sokkal inkább azok, amelyek kulturális, vallási vagy gazdasági különbségeket tettek orientáló és identitást képző lényegekké. Tézisünk szerint két mozzanatra vezethető vissza ezen Nyugat/Maradék, illetve Észak/Dél felosztásokkal dolgozó különböző modelleknek a máig ható, történelmileg egyedülálló definíciós hatalma. Az egyik az „okcidentalizmus”, miszerint szoros kapcsolat áll fenn a kulturális különbözőségről vallott nyugati elképzelések és a Nyugatnak az egész világra kiterjedő hatalma között. A másik a „nullpont hübrisze”: ez az univerzalizáló perspektíva az előbbi hatalmi kontextusban a tér egyetlen jogos tudományos ábrázolásaként lép fel. Latin-Amerika és Kelet-Európa példáján mutatjuk be – mivel e két térség az aszimmetrikus határhúzás tipikus esete és terméke –, hogy az esszencializált térkonstruálás e diszkurzív politikai stratégiájának a történelemben milyen hatásai voltak – illetve vannak mindmáig.