A kelet-közép-európai régiót itt a „sebzett régió” metaforával jellemzem. Sebek alatt olyan eseményeket értek, amelyeket a régió emlékezetkultúrájában és politikájában történelmi és kollektív sebzettségekként értelmeznek. A régió kortárs dinamikájának értelmezési folyamatai nemcsak a történelem, a gazdaság és a politika „kemény tényeire” támaszkodhatnak, hanem a régió kollektív sebeinek és jelenlegi közemlékezetének figyelembevételére is. A régió történelmét gyakran jellemezték szervetlen társadalmi fejlődésként,1 amely szerint e társadalmak közéleti szereplői a történelmi sebek geopolitikai bemetszései miatt alakították és alakítják gondolkodásmódjukat és döntéshozatali módszereiket. A régió kollektív identitására vonatkozó kortárs diskurzus ezekkel a valós vagy vélt sebzettségekkel foglalkozik, és a közszféra az áldozat pozíciójából határozza meg magát. A sérelmek közül kiemelkednek a népirtások, a legközismertebbek és az inkább országos ismertségűek. Ezek a tragédiák jelentik a régió legmélyebb kollektív sebeit. A kommunizmus bukása utáni kollektív identitások kiegyensúlyozott újragenerálása során e sebek kezelése a legnehezebb feladatok közé tartozik. Ebben az összefüggésben talán nem túlzás a régió fejlődésének ezt a korszakát a szó tágabb értelmében „poszt-genocídium” korszaknak nevezni.