A kelet-közép-európai régióról korábban írt publikációimban történelmi és szociológiai adatokat és összefüggéseket mutattam be. (Máté-Tóth 2014; 2019) Világossá vált, hogy a földrajzban és a társadalomban nem léteznek objektív tények, hanem az adatok mindig különböző értelmezések alkalmai. Ebben a tanulmányban arról van szó, hogy a kelet-közép-európai régió hiteles tapasztalatai alapján megpróbáljuk megtervezni saját értelmezésünket. A kelet-közép-európai régió megfelelő értelmezéséhez a tudományos irodalomban számos megközelítés létezik, tudományágtól és iskolától függően. A szociológiában a modernizáció elmélete uralkodik, a vallások és a vallásosság dimenzióját illetően pedig a szekularizáció paradigmája. A politikatudományban az átalakulás elméletei és a demokrácia tanulmányozása dominál, központi kérdésként a totalitárius rendszerből a poszttotalitárius demokratikus rendszerbe való átmenet feltételei és folyamatai. A kommunikációkutatásban a nyilvánosság kérdését tekintik kulcsfontosságúnak a regionális fejlemények értelmezéséhez, arra a kérdésre keresve az elemző választ, hogy a kommunikációs szereplők hogyan viselkednek a cenzúra utáni körülmények között, és hogyan alakulnak az új kommunikációs dimenziók következtében megváltozott érzékek és orientációk. Mindegyik megközelítésnek megvan a maga logikája, értelmezési hagyománya és nyelvezete, amelyeket a vallástudományra és a teológiára összpontosító megközelítésnek figyelembe kell vennie. Az alábbiakban egy olyan megközelítést szeretnék megvitatásra ajánlani, amely két alapvető kritériumnak igyekszik megfelelni. Az első kritérium az, hogy a megközelítésnek a kelet-közép-európai társadalmak központi tapasztalataira kell épülnie. A régió leírására és elemzésére leggyakrabban használt elméletek genealógiája ugyanis más történelmi és kulturális régiók társadalmi viszonyaihoz vezet, különösen Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában, és leginkább a „hosszú” hatvanas évekhez. Igaz, hogy ott és akkor az adott tudományágak teoretikusai észlelték a társadalmi és kulturális viszonyok mélyreható változását, és ez új értelmezési minták keresésére késztette őket, de az átalakulásnak ott és akkor lényegesen más keretfeltételei voltak, mint Kelet-Közép-Európában a totalitárius rendszerből a poszttotalitárius rendszerbe való átmenetnek. Az eredeti megközelítés második kritériuma, hogy képes legyen a régiót a sokféleség egységében megragadni, és ne csak egyes társadalmakat vagy az egésznek olyan alrégióit, mint a Balkán, Közép-Európa vagy a Baltikum. A megközelítésnek tehát egyrészt régióspecifikusnak, másrészt összehasonlítónak kell lennie. Egyik kritériumnak sem kell kizárólag erre a régióra érvényesnek lennie, de a megközelítésnek elsősorban a kelet-közép-európai régió – Tallinntól Ljubljanáig, Prágától Szófiáig vagy Tiranáig – megértésére kell alkalmasnak lennie.