Halmai Péter (szerk.)

Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban

Elméleti alapok, alkalmazások


Moratórium-részarány

A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásainak enyhítése érdekében a hitel-, kölcsön-, illetve pénzügyi lízingszerződések adósainak megsegítésére összeállított kormányrendelet (47/2020. (III. 18.) kormányrendelet) 2020. március 19-én lépett hatályba. Azóta a hiteltörlesztési moratórium már a negyedik szakaszban jár. (Jelen publikáció készítésekor a harmadik szakaszban résztvevőkre volt rálátásunk.) Tekintve, hogy a moratórium lehetőségével nem csak a fizetési nehézséggel rendelkezők élhettek,1 nem állíthatjuk minden kétséget kizáróan, hogy a nagyobb moratóriumos részarány nagyobb kockázatot jelent. Ugyanakkor mégis azt gondoljuk, hogy elsődlegesen a tényleges fizetési problémával rendelkező ügyfelek éltek a lehetőséggel, ezért kockázati szempontú vizsgálatunkhoz a moratóriumos részarány megfelelő mértéket jelent. A moratórium harmadik szakaszában résztvevők arányát (kitettségben mérve) a 6. táblázat lakosság, illetve nem lakosság bontásban mutatja be a zöld és nem zöld hitelek esetében.

Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 947 5

A fenntarthatóság különböző dimenzióinak kutatása egyre inkább felértékelődik a közgazdaságtan területén. A szokásos megközelítés elsősorban környezet-gazdaságtani tartalmat tulajdonít a fenntarthatóságnak. Nem tagadva a környezeti összefüggések kiemelkedő szerepét, különös figyelmet igényelnek a fenntarthatóság szélesebb gazdasági és társadalmi összefüggései.

A kötet meghatározó vonulata a makroökonómiai és a nemzetközi gazdaságtani megközelítés. E keretben a klímaváltozás, a fenntartható növekedés, a versenyképesség, az idősödés és a reálkamatok alakulása egymással is szorosan összekapcsolódó témakörei egyaránt elemzésre kerültek. Kiemelt figyelmet érdemel a globális kínálati láncok hálózatos szerkezete és a nemzetközi pénzügyi rendszer struktúrája. E hálózatok működése, teljesítménye és rezilienciája kulcsfontosságú a nemzetközi gazdasági rendszer fenntarthatósága tekintetében.

A zöld pénzügyek kivételesen fontos területet képviselnek a közgazdaság-tudományi fenntarthatóság tekintetében. Ezért is különös jelentőségűek, úttörőek az e témakört tárgyaló tanulmányok.

A kötet izgalmas utazást kínál a témakör iránt érdeklődő olvasók számára. Kiszélesíti a fenntarthatóság szokásos értelmezését. Új, sok tekintetben részben vagy egészében még mindig feltáratlan dimenziókat von be az elemzésbe, mindezek révén pedig további új, jövőbeli kutatások igényét alapozhatja meg. Az elvégzendő további feladatok világosak. Csak remélni lehet, hogy az elkezdett ígéretes kutatások a jövőben is folytatódhatnak és előrehaladhatnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/halmai-fenntarthatosag-a-kozgazdasagtudomanyban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave