A tartósan magasabban alakuló olajárak közvetlenül (üzemanyagárak emelkedése), illetve közvetett módon is (vállalati költségek emelkedése) emelik a fogyasztói árakat, és mérséklik a GDP-t (3. ábra). A közvetlen csatorna gyakorlatilag azonnal kifejti hatását a maginflációs termékkörön kívüli csoportba tartozó üzemanyagárakra, aminek következtében a lakosság tankolási kiadásai emelkednek, így csökken az egyéb termékekre, szolgáltatásokra fordítható jövedelem.1 Ezzel szemben a közvetett hatás időben némileg késleltetve jelenik csak meg. A magasabb üzemanyagárak növelik a vállalatok költségeit, aminek kigazdálkodása érdekében a vállalatok többféleképpen reagálhatnak: áraik megemelésével, termelésük visszafogásával, illetve beruházásaik elhalasztásával. A szállítási költségek növekedése mind az élelmiszerek, mind a keresletérzékeny termékkörbe tartozó termékek árait emeli. Továbbá az importált fogyasztási javak árai is magasabban fognak alakulni annak következtében, hogy azokat az országokat is érintik a magasabb világpiaci olajárak, ahonnan ezeket a termékeket importáljuk. A termékek előállítása során keletkező szállítási költségek mind beépülnek a termék általunk érzékelt végső árába. Az általános hazai kereslet csökkenése – többek között az alacsonyabb lakossági fogyasztás – nyomán a vállalatoknak az igények kielégítésére kevesebbet kell termelniük, ami alacsonyabb input-felhasználással jár.2 A lakosság rendelkezésre álló jövedelmének vásárlóértéke csökken (a magasabb inflációs környezet miatt), ami a lakossági fogyasztás visszaesésével jár. Az export a vállalatok alacsonyabb termelése és a magasabb szállítási költségek miatt mérséklődik. Az alacsonyabb belső felhasználási tételek miatt az import is visszafogottabban alakul. A GDP az alappályához képest összességében kisebb lesz.