Működésük a gazdasági vonatkozásokon túl társadalmi és szociális kérdéseket is magában rejt (Sharma et al. 2013). A vállalat minden döntését áthatja az adott család kultúrája, belső családi kapcsolatainak jellege, valamint a tulajdonos-alapító preferenciái. Mivel ez sajátos és összetett tulajdonságokkal ruházza fel a vállalatokat, ezért a téma tárgyalásának kezdetén definiálnunk kell ezt a jelenséget. Sokáig nem létezett egységesen elfogadott definíció a családi vállalatokra vonatkozóan, az Európai Unió szakértő csoportjának 2009-es zárójelentése szerint akár országon belül is különböző meghatározásai lehettek a családi vállalatoknak. Mandl (2008) kutatásai során 90 különböző családi vállalati definíciót tárt fel és rendszerezett szisztematikusan. A meghatározások alapját pedig minden esetben a tulajdonlás és a menedzsment vagy stratégiai kontroll adta. Mára már felismerték a kutatók és a döntéshozók az egységes fogalmi keretek jelentőségét, így számos definíció született a zárójelentés óta a szakirodalomban a családi vállalatokra vonatkozóan. Az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatása szerint azon vállalkozások tekinthetők családi vállalatnak, amelyek esetében fennáll az alábbi négy feltétel:

Európában az összes MKKV közül a családi vállalatok megközelítőleg 70–90%-os aránnyal vannak jelen a gazdaságban az összes vállalathoz képest (Zellweger 2017, Tobak–Nábrádi–Nagy 2018). Az európai országokra vonatkozó családi vállalatok összes vállalathoz viszonyított százalékos arányait – a teljesség igénye nélkül – a 14.1. táblázatban foglaltunk össze. Lényeges megjegyezni, hogy egyes országok csak részben vagy egyáltalán nem vezetnek hivatalos statisztikákat a családi vállalati demográfiáról, így a táblázatban látható arányok több esetben csak a helyi tudományos élet szereplőinek becslésén alapulnak. A családi vállalatok kiugróan alacsony aránya Csehország és Bulgária esetén pedig valószínűleg a bemutatottaktól eltérő családi vállalati fogalommeghatározás és kritériumrendszer alkalmazására vezethető vissza.