Ádám Zoltán, Németh András Olivér (szerk.)

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tanulmányok Bod Péter Ákos tiszteletére


Ami már nem vállalható az OKFI-ból

A legnagyobb gondot az jelentette, hogy 1990 után hazánkban sajnálatos módon szétverték a nemzetgazdasági tervezést. Ahogy Seneca írta, „ha valaki nem tudja, hogy melyik kikötőbe igyekszik, annak sohasem fúj a szél jó irányból”. Sajnos senki sem tudta megmondani a rendszerváltás idején, hogy milyen gazdaságot is akarunk majd létrehozni. Mely ágazatok legyenek a húzóágazatok, melyeket kellene inkább feladni, mekkora legyen az egyes ágazatokban az optimális üzemméret és hogyan lehet ezt elérni? Milyen arányt képezzenek a transznacionális vállalatok hazánk gazdaságában? Hogyan privatizáljunk? Sajnos 1990 nyarán – részben a szocialista rendszer felszámolásának érdekében, részben pedig az akkor domináns neoliberális közgazdasági doktrína hatására – felszámolták az Országos Tervhivatalt, és a korábbi tervhivatalos szakembereket beintegrálták a Pénzügyminisztériumba. Ez kétszeresen is hibás döntés volt. Egyrészt a világ számos országában létezett ekkoriban valamilyen tervezési kormányhivatal. Jó példa erre az ekkoriban még gyorsan fejlődő Franciaországban a Commissariat général du Plan, vagy Japánban a nagyhatalmú MITI. Ilyen volt a gyorsan iparosodó ázsiai országok közül Szingapúrban a Economic Development Board, Malajziában az Economic Planning Unit, Dél-Koreában pedig az Economic Planning Board. De említhetjük az izraeli Gazdasági és Tervezési Minisztériumot is, amelyből a nyolcvanas években jött létre a Gazdasági Stratégiai Minisztérium (HaMisrad LeAstrategia Kalkalit). A kilencvenes évek során szinte minden gyorsan iparosodó országban volt valamilyen kormányzati tervezési szervezet, bár tény, hogy később ezek súlya valamelyest csökkent, nem szűnt meg azonban teljesen. Az átmenet nehézségeivel küzdő kelet-európai országokban igen gyorsan felszámolták a tervezési minisztériumokat vagy egyéb hasonló kormányzati egységeket – bár az EU-csatlakozást követően mégiscsak vissza kellett ezekből állítani bizonyos elemeket az EU felé kötelezően elkészítendő Nemzeti Fejlesztési Tervek számára. Kétségtelen azonban, hogy az átmenet során nem volt olyan szervezeti egység a magyar kormányon belül, amely meg akarta vagy tudta volna mondani, hogy milyen társadalmi vagy gazdasági jövőt képzel el a kormányzat. A kkv.-fejlesztés terén ezért a sötétben tapogatóztunk, és ötletszerűen támogattuk az egyes ágazatokban működő kkv.-kat.

Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 936 9

Bod Péter Ákos munkássága előtt tisztelgő kötetünk: körkép és kórkép. Bő harminc évvel a rendszerváltozás után a korszak egyik legjelentősebb magyar gazdaságpolitikus-közgazdászának tiszteletére rendezett konferencia és a belőle született gyűjteményes kötet kapcsán ezeket a gondolatokat tartotta fontosnak 22 magyar kortárs szerző papírra vetni. Ez a válogatás, mint minden hasonló gyűjteményes munka, részben önkényes, részben számos esetlegességtől terhes. Ezekkel együtt is elmond azonban valamit a korról, amiben született, és amiben a szerzők az ünnepelt kortársaiként szakmai pályafutásukat űzik. Kihagyott felzárkózási lehetőségek, elmaradt uniós gazdaság-integrációs lépések, méltánytalanul alulértékelt gazdaság- és társadalompolitikai megfontolások, populista közpolitikák, korrupt újraelosztási technikák és gyengén teljesítő intézmények – sok más kortárs társadalomtudományos munkához hasonlóan ennek a kötetnek is ezek és az ehhez hasonló problémák jelentik a domináns témáit. A talán emiatt érzett keserűség azonban csak az egyik lehetséges reakció, amit a kötet kiválthat az olvasóból. A másik a bizakodás: mindaddig, ameddig a tudomány művelői képesek kritikusan szemlélni a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat, és ameddig kritikájukat szabadon a szakmai és a laikus közvélemény elé tárhatják, nincs minden elveszve. Pontosabban, amíg a kritikai diskurzus tart, semmi nincs végérvényesen elveszve. Addig van esély a közpolitikákon és az általuk befolyásolt gazdasági feltételeken javítani, újragondolni a fejlődéshez elkerülhetetlenül szükséges intézkedéseket, és tanulni a múlt hibáiból.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adam-nemeth-gazdasagi-rendszerek-es-rendszervaltozasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave