Burke szerint a kulcsmozzanat nem annak megértése, hogy tartalmilag mit mondott Hitler, ezt ugyanis nem olyan nehéz listába szedni, hanem az, hogy miként gondolkodott. A „mit írt a Führer” kérdés szerinte elég egyszerűen elintézhető. Listába lehet szedni állításait, rá lehet mutatni arra, hogy tartalmilag nézve milyen képtelenségeket és aljasságokat írt s hirdetett ez a veszedelmes ember. De aki itt megáll, az foglya marad a mindenkori megszólaló, ez esetben Hitler, gondolatainak, akkor is, ha vitatja és elutasítja állításait. A tartalmi kérdésekről folyó viták ugyanis, még a totális elutasítás érvei is, elfogadják az ellenfél állításainak azt a jelentéstani minimumát, ami alapján elutasítjuk a nézeteit, és ami alapján egyáltalán vitatkozni tudunk egymással. Ha például azt mondja valaki, mint Hitler is, hogy a zsidók gonosz emberek, a vele vitázó pedig azt, hogy ez nem igaz, mert hiszen sok a jó zsidó, és a nekik tulajdonított gonoszságokat az „árják” is elkövetik, vagy azt, hogy nem csak a német népet alázták meg az I. világháború után, akkor máris az ő gondolkodásmódjának terepén vagyunk, és az ő szabályai szerint vitázunk vele, méghozzá a biztos vereség következményével terhelten. Az illető elfogadja ugyanis azt a feltételezést, amit példáink mutatnak, jelen esetben tehát azt, hogy az ember értékessége megítélhető származási alapon, vagy azt, hogy a nemzeti sérelmek a közösségek múltjának meghatározó részét képezik.