Számos demokráciában megfigyelhető a választásokon részt vevő választópolgárok számának csökkenése és általában az állampolgárok növekvő csalódottsága a politika intézményeiben. Nincs ez másként térségünkben sem, ahol a 2008-as gazdasági válságot követő változások a pártok és az állampolgárok kapcsolatára is hatással voltak. Míg Közép-Kelet-Európát érintően korábban a szakirodalom (Markowski, 2001) a pártok és az állampolgárok közötti kapcsolatok gyengeségét olyan sajnálatos jelenségként írta le, ami idővel változni fog, mára ez a fajta optimista megközelítés háttérbe szorult, s előtérbe került annak vizsgálata, hogy az állampolgárok pártok általi mozgósításának milyen hatása van a demokratikus intézmények integritására (Kitschelt és mtsai., 1999: 395). Hazánkra is jellemző folyamat az állampolgárok és a politikai pártok közötti távolság nemzetközi szakirodalom által részletesen leírt növekedése (Ignazi, 1996; Dalton–Wattenberg, 2000; Daalder, 2002; Whiteley, 2010; Delwit, 2011), vagyis erősödik a pártok társadalomtól való elszakadása. A jelenség kapcsán az is igazolást nyert (Susánszky és mtsai, 2021), hogy a magyar választók demokráciával való elégedettsége politikai preferenciáik függvényében alakul: a kormánypárti szavazók jóval elégedettebbek a demokráciával, mint az ellenzékiek. Ráadásul ez a különbség a két tábor között az elmúlt években folyamatosan növekszik is, ami egyúttal a demokrácia értelmezésére is kihat, mert a kormánypárti szavazók más szavakkal, szókapcsolatokkal írják le a demokráciát, mint az erősen kiábrándult ellenzéki szavazók.