A demokratikus innovációk vizsgálatához olyan tipológia szükséges, ami a lehető legszélesebb áttekintését adja a demokratikus innovációk sokszínű gyakorlatának. Ennek érdekében az alábbiakban ismertetem az Elstub és Escobar szerzőpáros demokratikus innovációk azonosítására kidolgozott tipológiáját, amely képet ad a különböző innovációtípusokról és az értékelésükre alkalmazható szempontokról. Megközelítésük alapja, hogy egy politikai koncepció nem írható le kizárólag a kikerülhetetlen, tovább nem redukálható jellemzőivel, ezért megkülönböztetnek kvázikontingens és kontextuális tulajdonságokat: előbbi minden olyan tényező, amely önmagában nem a definíció legalapvetőbb részét képezi, de annak valódi értelmezéséhez elengedhetetlen, míg utóbbiak az innováció környezetére vonatkoznak. A szerzők Graham Smith (2009) demokratikus innovációról alkotott fogalmát, amely intézményként utal az innovációkra, túlságosan leszűkítőnek találják, ugyanis meglátásuk szerint sokszor már egy demokratikus folyamat változása is jelenthet tartalmas demokratikus innovációt anélkül, hogy az intézményi változáshoz vezetne. Brigitte Geissel (2013) definícióját más szempontból bírálják, szerintük az állam mint az innováció kontextusa túlságosan leszűkítő, míg az „új gyakorlat” meghatározás felveti a kérdést, hogy egy adott innovációnak egy államon belüli többszöri megvalósulása – ami egy helyi innováció terjedésénél lehetséges – meddig is számít újításnak. Az általuk kidolgozott definíció más téren is pontosít: nemcsak az állampolgárok szerepének elmélyítését, hanem akár teljes újragondolását is jelentheti egy demokratikus innováció. A szerzők definíciója szerint a demokratikus innovációk „olyan folyamatok vagy intézmények, amelyek egy politikai kérdésben, szakpolitikai szerepkörben vagy adott kormányzati szinten újak, és amelyeket úgy fejlesztettek ki, hogy újragondolják és elmélyítsék a polgárok szerepét a kormányzási folyamatokban a részvételi, tanácskozási és befolyásolási lehetőségek növelésével” (Elstub–Escobar, 2019: 14).