Hagyományosan erős társadalomkritikát fogalmaz meg a polár műfaja, ahogy a fekete regény is: szembesül és szembesít azzal a társadalmi inflációval, amely felszámolja a klasszikus krimi abszolút igazságát. Ezért a polárban már egyetlen pozitív (az egyedül üdvözítő igazságot birtokló) szereplő sincs, mindenki kompromittálható, mindenkit lépre lehet csalni, még a nyomozót is, minden rosszul végződik, a kollektíva a minor igazságok nevében rituális módon feláldozza az individuumot. A polárszerző tehát modern etnológusként figyeli meg a perifériákon élő csoportok, lázadók, munkanélküliek, anarchista vagy balos csoportok, egyszóval a marginális elemek világát, azaz ábrázolásának tárgya maga az élet. 1983-tól (a politikai baloldal hatalomra jutásától) a polár lemond szociális, társadalomjavító küldetéséről: decentralizálódik mégpedig az irónia és a paródia segítségével. A neopolár atyjának, Jean-Patrick Manchette-nek a La Position du tireur couché (1981) című könyvében a bérgyilkos már saját bérgyilkos léte elől menekül. Lefekszik. Ekkor ráébred, hogy az állam egy terrorista szervezet, s az átláthatatlan hatalmi szövevényben számára nincs más megoldás, csak az, hogy elnémul. A polár lassan érvényteleníti a klasszikus krimistruktúra összes – Van Dine által leírt – elvét. Jean Echenoz polárjai (Cherokee, Egy év; Elmegyek) ironikus műfajkritikák és önreflexiók, ahogy Houellebecq 2010-es Goncourt-díjas krimije is (A térkép és a táj). Manchette-tel szemben Echenoz és Houellebecq nem politikai, legfeljebb irodalompolitikai okokból nyúl a polárhoz. A vezető műfajok, az irodalom sztereotípiáit állítja pellengérre: vége a hierarchiának. A különféle kultúradarabok és világtöredékek között lavíroznak Echenoz geográfiai regényei.