De hogyan kerüljünk még beljebb? A hullámmal, a hullámlovaglással? Ahogy a szörfösök? A moduláció par excellence helye, az utópisztikus ország egyik alakváltozata a hullám, a maga sajátos attraktorával, a „fantomszörfössel”.2 A Le Pays futó-jelenetében a végkimerülésig tartó futás (amely minden előzetes struktúra kiürüléséhez vezet), s a nyomában keletkező űr maga a fantom, amelynek a felbukkanása nem kiszámítható, esetleges, bizonytalan. Ha állandóiban nem lehet rögzíteni, ha a fantom felől nem tetizálható az én és a világ (az írás) kettőssége, akkor érdemes úgy tekinteni rá, mint arra a nem egyensúlyi elemre, amely egyszerre tartja egyensúlyban, illetve billenti ki egyensúlyából a rendszert. A fantom tehát a nemlineáris dinamikai rendszer véletlenje, amely Darrieussecq univerzumában mindent elsimít, felold. A születő kislánnyal, Épiphanie-val együtt úszhatunk e mozgó közegben, a nagy geofizikai folyadékban, kitéve minden rendezett vagy rendezetlen mozgásnak. Úszhatunk e folyékony halmazállapotú világban, vagy szörfösként lovagolhatunk tarajain (az előtörő szavak láncolatán), hullámról hullámra, a felszínen maradva, de csőben is szörfözhetünk, a fejünk fölé hajló hullámtérben. Vagy alá is bukhatunk: elveszítjük a láthatóságot, viszont testünkkel megtapasztalhatjuk a tengerfenék és a víz közös erejét. Darrieussecq a Malacpúdertől kezdve következetesen kutatja a tengert, a hullám természetét kint (óceán) és bent (test, agy). A Bref séjour chez les vivants (2001) például egész végig az agy szinapszisaiban tartja az olvasót, a White és az Il faut beaucoup aimer les hommes (2013) az illesztés terét, a hullám és a part határait kutatja.