Barabás A. Tünde (szerk.)

Kriminológia MA


4. Az időskori viktimizáció megelőzése

A sértetti megelőzés az áldozattá válás elkerülésére irányuló – a lehetőségek felhasználásával megvalósított – tudatos törekvés. Tekintettel arra, hogy az időskorúak elleni bűnözés az összbűnözés része, ezért az idős személy a bűnmegelőzés fontos eleme. A testi és a szellemi erők, tartalékok fokozatos leépülése megnövekedett áldozati veszélyeztetettséggel járhat. Bár ez természetesen nem jelenti azt, hogy az időskorú sértettek felelősek a sérelmükre elkövetett bűncselekményekért, mégis megállapítható, hogy a vagyoni javak hatékonyabb védelmében, a közúti balesetek elkerülésében fontos a szerepük. Az időskorúakat érő erőszakos cselekmények elkerülésében is fokozott jelentőséggel bír a sértetti prevenció. A szituációs és az oksági megelőzés a bűnmegelőzés két alapváltozata. Az első rövid távon a bűnalkalmak szűkítésére, az elkövetést lehetővé tevő feltételek kialakulásának elkerülésére irányul. A második hosszabb távon a társadalmi, gazdasági, szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális stb. viszonyok fejlesztésével közvetve a bűnözés okafogyottságának feltételeit teremti meg. A bűnmegelőzés az idősek biztonságérzetét erősítő, társadalmi integrációjukat javító intézkedésekben, cselekvési módokban érzékelhető leginkább. A biztonságérzetet javítja például az egészségügyi vészjelző telepítése, illetve kihelyezése, ilyenként említhető az erőszakos, illetve a vagyon elleni bűnözés új kihívásairól, újabb elkövetési módjairól, a hatékony sértetti védekezés lehetőségeiről szóló – az időskorúak számára szervezett – rendszeres rendőri tájékoztatás, a közterületen látható rendőri jelenlét és szükség esetén a szakszerű rendőri intézkedés. A társadalmi integrációt az arra alkalmas idősek munkába való bevonása, tapasztalatainak hasznosítása javíthatja. Ennek a társas kapcsolatok megőrzésében, az elszigetelődés és a gondozatlanság megakadályozásában nagy a jelentősége. A sokoldalú és személyre szabott idősgondozási rendszerben a hangsúlyokat nem a gondozó intézményre, hanem a gondozott időskorúakra kell helyezni. E gondozórendszer jelentősége a többgenerációs együtt élő családok számának, súlyának csökkenésére tekintettel, felértékelődik. Emellett az időskorúak számára meghatározó jelentősége van az egzisztenciális biztonságnak, ezért a gondozó állam törekvése arra irányul, hogy a nyugdíjak értékállóságát megőrizze, a lehetőségek keretei között – akár az infláció mértékén túl is – emelje azt.

Kriminológia MA

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 959 8

Vajon melyek a ma kriminológiai kutatásainak kulcskérdései, azok a témák, amelyek az NKE Rendészettudományi Karán folyó mesterképzések hallgatói számára a legkorszerűbb és leghasználhatóbb kriminológiai ismereteket nyújtják? A kriminológia milyen új kutatási eredményekkel, nemzetközi és hazai tapasztalatokkal támogatja a magas szintű rendőri munkát? A kötet három kérdéskört jár körül a hazai tudományos és gyakorlati élet legkiválóbb művelőinek segítségével. Az első rész fő témái a bűnmegelőzés elmélete és beépítése a stratégiai tervezésbe, majd a gyakorlatba; a közösség és a rendészeti munka összekapcsolása, valamint a napjainkban mindinkább teret nyerő szituációs és környezeti tervezés segítségével megvalósított megelőzés lehetőségei. A második rész a leginkább kiszolgáltatottak, a gyermek- és időskorúak kriminális veszélyeztetettségével foglalkozik, és a hazai és nemzetközi szabályozás alapján segít eligazodni a sérülékeny csoportok azonosításában és megfelelő kezelésében. A kötet harmadik része a bűnözés és a droghasználat összefüggéseit tárja fel, megmutatva a főbb hazai tendenciákat, az okokat, az egyes kábítószerek hatásmechanizmusát és jellemzőit, valamint a legfontosabb vonatkozó jogszabályokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-kriminologia-ma//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave