Barabás A. Tünde (szerk.)

Kriminológia MA


Második generációs CPTED

A második generációs CPTED elmélete tovább fejleszti a korai CPTED-elveket. A fizikai tér vizsgálata mellett az egyén és a közösség kerülnek a középpontba. Az épített fizikai környezet megváltoztatása hatással van az ott élők viselkedésére, ezért fontos, hogy mindez az adott közösség bevonásával történjen meg. Ezáltal érvényesülhetnek a második generációs alapelvek: a szociális kohézió, amely biztosítja a közösség együttműködését, egymásra figyelését; létrejönnek az urbanizált térben oly sokszor hiányolt társadalmi kapcsolatok, amelyek olyan közösségi kultúrát keletkeztetnek, amelyben közös érték a biztonság, a környezetért és a másokért való felelősségvállalás; valamint az élettér vonatkozásában érvényesülő alapelv, az úgynevezett kapacitásküszöb, amely arra vonatkozik, hogy az egyes területek lakosságszámának növelése kapcsán az emberi lépték nem haladható meg. Az adott élettér túlzsúfoltsága elszemélytelenedéshez, a közösség széthullásához, atomizálódásához vezethet.1 Az öt fő beavatkozási pont a következő:

Kriminológia MA

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 959 8

Vajon melyek a ma kriminológiai kutatásainak kulcskérdései, azok a témák, amelyek az NKE Rendészettudományi Karán folyó mesterképzések hallgatói számára a legkorszerűbb és leghasználhatóbb kriminológiai ismereteket nyújtják? A kriminológia milyen új kutatási eredményekkel, nemzetközi és hazai tapasztalatokkal támogatja a magas szintű rendőri munkát? A kötet három kérdéskört jár körül a hazai tudományos és gyakorlati élet legkiválóbb művelőinek segítségével. Az első rész fő témái a bűnmegelőzés elmélete és beépítése a stratégiai tervezésbe, majd a gyakorlatba; a közösség és a rendészeti munka összekapcsolása, valamint a napjainkban mindinkább teret nyerő szituációs és környezeti tervezés segítségével megvalósított megelőzés lehetőségei. A második rész a leginkább kiszolgáltatottak, a gyermek- és időskorúak kriminális veszélyeztetettségével foglalkozik, és a hazai és nemzetközi szabályozás alapján segít eligazodni a sérülékeny csoportok azonosításában és megfelelő kezelésében. A kötet harmadik része a bűnözés és a droghasználat összefüggéseit tárja fel, megmutatva a főbb hazai tendenciákat, az okokat, az egyes kábítószerek hatásmechanizmusát és jellemzőit, valamint a legfontosabb vonatkozó jogszabályokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-kriminologia-ma//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave