Barabás A. Tünde (szerk.)

Kriminológia MA


Városi találkozóhelyek

A városi találkozóhelyek biztosítása feltétlenül szükséges, hiányukban a városi terek üresek és veszélyesek lehetnek. Így például, ha az iskola nem engedi, hogy tanulói tanítás után időt tölthessenek erre a célra létrehozott helyiségekben, óhatatlanul a felügyelet nélküli közterületekre szorítják az iskolásokat. A városi találkozóhelyeket azonban sokféle célból lehet használni, és nem biztos, hogy mindegyik legális (például kábítószerrel és lopott árukkal kereskedés). Ezért ezekhez is szükséges a közösség támogatása, hogy megfelelően működjenek. Valakinek szerveznie és felügyelnie kell az ott zajló eseményeket. A városi találkozóhely hatása tehát nem önmagában oldja meg a megfelelő szabadidőeltöltést. A korai CPTED kevés stratégiát kínált a tevékenységek támogatásának megteremtéséhez. A második generációs CPTED figyelembe veszi a társadalmi közeg hatását is, és nem kizárólag a tervezők vagy építészek döntésére bízza a bűnmegelőzés kérdését.

Kriminológia MA

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 959 8

Vajon melyek a ma kriminológiai kutatásainak kulcskérdései, azok a témák, amelyek az NKE Rendészettudományi Karán folyó mesterképzések hallgatói számára a legkorszerűbb és leghasználhatóbb kriminológiai ismereteket nyújtják? A kriminológia milyen új kutatási eredményekkel, nemzetközi és hazai tapasztalatokkal támogatja a magas szintű rendőri munkát? A kötet három kérdéskört jár körül a hazai tudományos és gyakorlati élet legkiválóbb művelőinek segítségével. Az első rész fő témái a bűnmegelőzés elmélete és beépítése a stratégiai tervezésbe, majd a gyakorlatba; a közösség és a rendészeti munka összekapcsolása, valamint a napjainkban mindinkább teret nyerő szituációs és környezeti tervezés segítségével megvalósított megelőzés lehetőségei. A második rész a leginkább kiszolgáltatottak, a gyermek- és időskorúak kriminális veszélyeztetettségével foglalkozik, és a hazai és nemzetközi szabályozás alapján segít eligazodni a sérülékeny csoportok azonosításában és megfelelő kezelésében. A kötet harmadik része a bűnözés és a droghasználat összefüggéseit tárja fel, megmutatva a főbb hazai tendenciákat, az okokat, az egyes kábítószerek hatásmechanizmusát és jellemzőit, valamint a legfontosabb vonatkozó jogszabályokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-kriminologia-ma//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave