Tóth-Nagy Georgina, Sulyok Judit

Tudománykommunikáció


Tudományos ismeretterjesztési lehetőségek

Napjainkban számos csatorna, eszköz segítségével tájékozódhatunk, ez a tudományos ismeretterjesztési lehetőségekben is visszatükröződik. A technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már minden pillanatban informálódhatunk akár arról is, hogy mi történik a világ másik végén. Az ún. okoseszközök a nap 24 órájában velünk vannak, ami lehetőséget teremt a tudomány képviselőinek is, hogy szóljanak hozzánk. Ehhez természetesen szorosan hozzátartozik az is, hogy az emberek hogyan-mivel töltik az idejüket, milyen médiumokat „fogyasztanak” rendszeresen. Az pedig már a következő kérdés, hogy a ránk zúduló információmennyiségből mi az, amire később is emlékszünk. A szervezetünk ezzel a felgyorsult világgal nehezen tartja a lépést. Bár rendkívüli az emberi szervezet, az információfeldolgozás jelentős kihívást jelent. Beszédes adat, hogy a mai kor embere egy nap alatt annyi információval találkozik, amennyivel egy ember a középkorban hét év alatt. Egy amerikai kutatás eredményei szerint egy átlagos amerikai 2008-ban napi 100 000 szónyi információval találkozott – ez magában foglalt 4,91 óra televíziózást, 1,93 óra számítógépezést, 2,22 óra rádióhallgatást, 0,93 óra számítógépes játékot, 0,73 óra telefonálást, 0,6 óra nyomtatottmédia-olvasást, 0,45 óra zenehallgatást és 0,03 óra mozizást. Ezzel szemben a világon az adatmennyiséget 2020-ban 44 zetabájtra becsülték (egy zetabájtot leírva 21 nullát kell elképzelnünk az 1-es után, másképp szemléltetve, 1 zetabájt videó 36 ezer évnyi folyamatos HD videónak felel meg).

Tudománykommunikáció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 979 6

E könyv egy izgalmas és tanulságos utazásra invitálja az olvasót a tudomány és kommunikáció szorosan összefonódó világába. A könyv igyekszik rávilágítani arra, hogy a tudományos ismeretek nem csupán szűk körben érhetők el, hanem mindenki életét átszövik az iskolai lexikális tudástól a szakmai pályáig és a világ megértéséig. A könyv célja, hogy segítséget nyújtson a tudománykommunikáció folyamatának megértésében és hatékony alkalmazásában. A fejezetek fokozatosan vezetik az olvasót a tudományos eredmények születésétől kezdve a hagyományos és nem hagyományos kommunikációs formákig. A nyelvi eszközöktől a vizuális kommunikáción át a közszereplésig és az ismeretterjesztésig a könyv átfogó képet fest a tudománykommunikáció különböző aspektusairól.

Ez a könyv nemcsak a tudományos szakembereknek, hanem mindazoknak szól, akik érdeklődnek a tudomány iránt, és szeretnék hatékonyabban megérteni és megosztani a tudományos ismereteket. Tartalmas olvasást és sikeres tudománykommunikációt kívánunk mindazoknak, akik ezen az úton részt vesznek!

Hivatkozás: https://mersz.hu/sulyok-toth-nagy-tudomanykommunikacio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave