Jászberényi Melinda, Ásványi Katalin (szerk.)

Családban utazunk

Kutatások és gyakorlatok a családi turizmusban


A fesztiválok tipológiája

A fesztiválok rendkívül változatosak lehetnek, méretük, időtartamuk és témájuk alapján. Léteznek, kisebb helyi, regionális és nagy nemzetközi hatókörű rendezvények, időtartamukat tekintve pedig lehetnek csupán párnaposak vagy akár többhetesek is (Sulyok–Sziva 2009). Továbbá csoportosíthatjuk ezeket az eseményeket a funkciójuk, műfajuk, népszerűségük és a résztvevők motivációs szintje szerint, valamint a megrendezés gyakorisága, a szervezés módja és a fesztivál életgörbéje szerint is (Kundi 2012). Elsődleges funkciójuk alapján megkülönböztethetünk főleg turisztikai vagy főként művészeti funkciójú fesztiválokat, a közönség összetétele, célcsoport szerint beszélhetünk például családi vagy ifjúsági, egyetemi fesztiválokról, a szervezők hozzáértése alapján pedig kategorizálhatunk profi, amatőr és önkormányzati szervezésű fesztiválokat (Zátori 2016). A fesztiválok tematikája szintén rendkívül sokszínű lehet. Témájuk alapján Smith (2009) a következő kilenc kategóriába sorolja a fesztiválokat: kulturális, művészeti, zenei, gasztronómiai és italfesztiválok, sport- és megarendezvények, karneválok, cirkuszok és vallási fesztiválok. A magyar fesztiválszövetség a fesztiválokat témájuk és koncepciójuk alapján négy tagozatba osztja, így megkülönböztet művészeti, gasztro-kulturális, népművészeti és közösségi fesztiválokat (MFSZ 2018). A változatos fesztiválkínálat lehetővé teszi a kategóriák nagyszámú kombinációját, hiszen mindegyik fesztivál egyedi, különleges rendezvény. A különböző kategorizálási elvek és elképzelések miatt azonban nehézségbe ütközhet egy-egy fesztivál konkrét besorolása, illetve elképzelhető, hogy egy fesztivál keretében egyesül két kategória, mint például egy fesztivál keretén belül teret kaphat a klasszikus és populáris kultúra egyaránt, melyek fúziója számos egyedi lehetőséget és érdekességet rejt magában.

Családban utazunk

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 009 5

A kötet célja, hogy megismertesse a hazai turisztikai szakértőkkel, kollégákkal és a turizmus területén tanuló hallgatókkal, hogy milyen lehetőségek vannak a családi turizmusban és milyen jó példái vannak már Magyarországon. Az elméleti példák mellett kitekintést adunk a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokra, nemcsak a turizmus, hanem a kultúra különböző területeiről is. Bemutatjuk, hogy milyen kutatási és piaci trendek érvényesültek a családi turizmus területén az elmúlt időszakban. A családbarát szálláshelyek minősítésére és az ebben rejlő lehetőségekre több oldalról is rávilágítunk. Megvizsgáljuk, hogy a családbarát szempontok hogyan tudnak érvényesülni egy múzeum, kastély, egy tudományos élményközpont vagy akár egy apátság számára. A rendezvények szempontjából jó példákkal szolgálunk az üzleti rendezvényekről és a fesztiválokról is, valamint desztinációs és termékfejlesztési oldalról is hozunk jó példákat a családbarát szemléletre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-asvanyi-csaladban-utazunk//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave