Sohár Anikó (szerk.): Varietas delectat • A PPKE Hieronymus Fordítástudományi Kutatócsoportjának tanulmánykötete
›
Első rész. Műfordítók a műfordításról • Part One. Literary translators on literary translation
›
Műfordítás és háttértextus • Ádám Anikó
›
1. A műfordítás komplex folyamatai

1. A műfordítás komplex folyamatai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 20. században lezajlott nyelvi fordulat, valamint a pszichoanalízis megjelenése lebontotta a nyelv semlegességéről és ártatlanságáról szóló hamis bizonyosságokat a nyugati gondolkodásban. Csakis nyelven lehet reflektálni a valóságra, saját magunkra, sőt magára a nyelvre is. Az írás és a beszéd is fordítás – a láthatatlant és a nem hallhatót fordítjuk láthatóvá és hallhatóvá, vagy lehetséges tudássá, amikor a nyelvet használjuk. A különböző nyelveket beszélő emberek különböző kontextusokat hoznak létre beszéd közben, ahogy az írásművek is különbözőképpen ágyazódnak a beszéd dimenzióiba.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A francia fordítástudomány egyik legismertebb képviselője, a fiatalon elhunyt Antoine Berman – a műfordítás problémáit kultúratudományos megközelítésben vizsgálva – ezt írja:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fordítás nem az ekvivalenciák megtalálásának függvénye, a fordítás rokonsági kapcsolatokat keres a nyelvek között. Úgy hozza létre ezeket a kapcsolatokat, hogy előzőleg nem is tételezte őket. Ebben az értelemben a fordítás a lehető legnagyobb megrázkódtatás, amelyet egy nyelv csak el tud szenvedni az írás szintjén. Ugyanakkor a mű a saját nyelvéhez kétféleképpen és ellentmondásosan kötődik: gyökerei a saját nyelvébe kapaszkodnak, de ki is akar szakadni belőle, meg akarja haladni, el akar térni tőle. A fordítás […] »célja«, hogy a művet a lehető legtávolabb sodorja a saját nyelvétől (idézi Iveković 2009–2010).1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kommunikációs forradalom, valamint a kapcsolatok globalizációja maga után vonta a különböző migrációs jelenségeket, a mobilitást, a többnyelvűséget, az identitással kapcsolatos kérdésfeltevéseket. Ezek a jelenségek megteremtették a folyamatos átmenet, az újabb horizontú elvárások egyre komplexebb és sokféle közegét, ami arra késztet minket, hogy újragondoljuk reflexióink történelmi modelljeit és főleg a fordításról kialakított nézeteinket (Lécrivain, 2013). Korunkat a normák és a referenciák keveredése, felbomlása, mutációja, zavarossága jellemzi, valamint egyfajta relativizmus, ami új kérdéseket vet fel a különféle professzionális tevékenységekkel, nevezetesen a fordítással kapcsolatban. Claudine Lécrivain francia fordításkutató szerint korunkban
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[a] fordítás már nem egyszerű tükörkép, amely megközelítőleg hasonló módon adja vissza a forrásszöveget és ugyanolyan olvasmányélményt nyújt, mint az eredeti mű. Inkább olyan tükörre hasonlít, amely széttöredezik, megreped, így megsokszorozza a tükörképeket, a kortárs fordítások ebben a fénytörésben mintha szétrobbantanák az addig létező bizonyosságokat, megközelítéseket és modelleket (Lécrivain, 2013).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A mai kortárs kontextusban kialakult jelenségek a fordítás területén is érzékelhetők: hálózatok jönnek létre, valamint kollektív és kreatív munka során alkotott műfordítások, s nem csupán a műfordító státusza, de magának a szerzőnek, sőt magának az eredeti szövegnek a státusza is feloldódik és széttöredezik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebben az elbizonytalanító helyzetben talán a háttérszöveg [arrière-texte] fogalmával tudjuk legjobban megragadni és leírni a műfordítás nagyon komplex folyamatait, amikor a forrásszövegből valahol a két nyelv között felszínre kerülnek a megkettőződött háttérszövegek: az író szövegei (képei és tapasztalatai), amelyeket a műfordító rekonstruál, ha felismeri őket, valamint a műfordító háttérszövegei (képei és tapasztalatai), amelyek aktiválódnak a munkája során.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magát a fogalmat a Reimsi Egyetem kutatói alkották meg. Szerintük a háttérszövegeknek köszönhetően „az irodalmi szövegek két ütemben működnek, először az olvasó játssza újra az író által megírt kottát, miközben hozzáteszi a saját hangsúlyait, exotopikus [kívülálló] helyzetéből következően a szerzői szöveghez képest eltolódással” (Trouvé, 2010: 495–509).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A műfordítás aktusa legelőször egy vagy több szimultán újraolvasással kezdődik, amelyek lassan összekapcsolódnak és hálózatba rendeződnek. A műfordító munkáját mindig reflexiók kísérik, és bizonyos mentális tárgyak és szövegek tudatosítása, amelyek az emlékezetében rekedt látens és elmosódott emlékekből törnek fel, hogy végül egy másik nyelven létrejöjjön a legelső olvasattól eltérő új szöveg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A műfordítást, helyesebben a műfordításokat olyan helyeknek tekinthetjük, ahol a háttértextusok aktiválódnak, ahol a műfordító, mint valami fantom, a szerző kísérteteként olvassa a fordítandó szöveget. Ezután a műfordító működésbe hozza a kompetenciáit, az emlékezetét és mindazt, ami a háttérszövegeiben fellelhető, hogy a műfordítás során maga is újabb háttértextusokat alkosson. A műfordító háttérszövegei (amelyekre gyakran lábjegyzetekben hivatkozik) nem elfedik, nem elrejtik a fordítandó szöveget, inkább megvilágítják, és kihangsúlyozzák az elsődlegességét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Már az intertextus jól ismert jelensége is problémát okoz a műfordítónak, hiszen egy intertextus felismerése igen elmélyült olvasást igényel, amely optimális esetben tudattalanja mélységeiből tudata felszínéig felébreszti az érzékenységét, az emlékezetét, a kultúráját, a nyelvi és intellektuális kompetenciáit. Gérard Genette francia narratológus (1982) logikáját követve kijelenthetjük, hogy a műfordító állandó szorongással teli, készenléti állapotban van, a forrásszövegben a lehetséges idézeteket, plágiumgyanús szövegrészeket és allúziókat kutatja. George Steiner „kölcsönösségnek” nevezi ezt a jelenséget, hiszen egy szöveg kölcsönös kapcsolatban van az összes róla készült műfordítással, imitációval, sőt paródiával, bár ezek a korrelációk annyira komplexek, hogy lehetetlen elméleti keretek között leírni őket (Steiner, 2009). Ezek a kapcsolatok a jelentéseket, azok időbeli változásait, valamint a nyelvi tények eredeti és konkrét formáján túli létét és hatásait kötik össze.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy szöveg jelentéseit éppen annyira meghatározza mindaz, amit nem mond ki egy adott nyelven vagy csak implicit módon közvetít, mint az, amit explicit módon kiolvasunk belőle. A műfordításnak, valamint a célnyelv által felállított korlátoknak köszönhetően olyan jelentések törhetnek felszínre a forrásszövegből, amelyek az első olvasás során észrevétlenek maradtak.2 A műfordító tehát kénytelen elmerülni a fordítandó szövegben, át kell látnia az elejétől a végéig, újra kell olvasnia, vissza kell adnia a hangzását, a szavait, a mondatait, a formáit és motívumait, a csöndjeit és hiányait, a ki nem mondott dolgokat, hiszen a szöveg ezekből épül fel. Mindezt egyenként le kell fordítania, a visszatérő elemeket mindig ugyanolyan módon, hogy végül egy homogénnek látszó célszöveg jöjjön létre. Mert éppen ezek az elemek különböztetnek meg egy adott szöveget az összes többitől. Ha a műfordító nem így dolgozik, akkor azok a részletek, amelyek a háttérben hálózattá kötik össze a különböző szövegeket, észrevétlenek maradnak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A műfordító összekapcsolja a múltat és a jelent, így munkáját szükségképpen anakrónia jellemzi, illúzió csupán a kronológia lehetséges újraalkotása. Georges Didi-Huberman plasztikusan írja le az illuzórikus történetiség jelenségét, amikor Fra Angelico freskóján felfedezi Jackson Pollock drippingjeit, vagyis egyfajta megelőlegezett képi plágiumot: „A »történelem« mint tárgy csak közvetve kiolvasható, szimptómákon, szellemiségen, képeken vagy töredékes narratívákon keresztül. Minden képnek megvan a maga emlékezete és a maga sorsa” (Didi-Huberman, 2000: 16). Ahogy minden szövegnek is megvan a maga emlékezete és a maga sorsa. A műfordító ugyanígy hozza működésbe saját háttérkultúráját, majd adja hozzá a műfordításához a forrásszöveg születési dátumától és korától függetlenül. A műfordítása elkerülhetetlenül kortárs színezetet kap, de ha jól végzi a munkáját, mégsem tűnik el a forrás- és a célszöveg egyedi időbelisége.
1 A francia szövegekből származó idézetek saját fordítások. Ellenkező esetben külön jelzem a fordítót.
2 Lásd Claudine Lécrivain i. m.: „Bár nem közvetlenül, de mindez az Oulipo csoporthoz tartozó költők és írók bizonyos kreatív játékait juttatja eszünkbe, például azt, amikor oda-vissza fordítanak szövegeket, először a forrásszövegtől a célnyelvre, majd vissza. Hasonló jelenséget eredményeznek a szaknyelvi visszafordítások is.”
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave