3. Címek újrafordítása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2016-ban, ötven évvel a legelső fordítás után Barna Imre újrafordításában jelent meg J. D. Salinger Catcher in the Rye (1951) című regénye. Az első magyar műfordítója, Gyepes Judit számára − egyéb műfordítási problémák mellett − elfogadhatatlan volt az angol cím „értelmetlensége” és üressége, így tartalommal akarta feltölteni. Nemeskürty István, író, kritikus és fordító ezt írta a fordításról 1964-ben: „a szellemes cím kedvéért eladta a fordító a mű pozitív mondanivalóját, akarva-akaratlanul az öncélú létezés filozófiájává torzítva azt” (Nemeskürty, 1964: 991‒992). A kifogásolt magyar cím − Zabhegyező − idiomatikus kifejezés, amely olyan személyt jelöl, aki haszontalan dolgokat csinál, az angol cím azonban semmi ilyesmire nem utal. A cím ezzel együtt beivódott az irodalmi köztudatba, ezért mozgásba hozza a korabeli politikai totalitárius ideológia háttérszövegeit. Az angol cím azért is érdekes, mert az eredeti cím megértéséhez az angolszász olvasóknak olyan kulturális háttértudással kell rendelkezniük, amely ismeretlen a magyar olvasó számára. Nem „egyszerű” kulturális reáliák lefordíthatatlanságáról van szó, amelyeket vagy ismerünk, vagy nem, hanem a szöveg modalitásainak feltárásáról. A Catcher in the Rye címben két referencia találkozik, amelyeknek nem kellene ugyanabban a kifejezésben szerepelniük: a baseball és Robert Burns Comin thro’ the Rye című verséből egy idézet.1 Nem is igazán versről, hanem egy gyerekmondókáról van szó minden hozzá kapcsolódó reminiszcenciával együtt. Ez a háttértextus a magyar olvasó számára teljességgel hiányzik, legalábbis nem annyira explicit, mint a legelső magyar fordítás címe. Barna Imre végül − kissé bizarr, de célravezető megoldásként − szó szerint fordította le a címet, amely így szemantikailag üres az átlag magyar olvasók számára: Rozsban a fogó. A műfordító ezzel képes volt visszaadni az idegenséget, le tudta fordítani a hiányt, a háttérszövegek és referenciák hiányát, ugyanakkor a látens referenciákat birtokló olvasók számára a háttértextusoktól terhelt cím jelentésgazdagságát is vissza tudta adni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A műfordításokban fellelhető háttérszövegek jelenlétével kapcsolatban érdemes megemlíteni egy szinte már kultikussá vált francia regény újrafordítását. Albert Camus L’Étranger című regényéről van szó, amelyet a magyar olvasóközönség Gyergyai Albert műfordításában ismerhetett eddig Közöny címmel. Ádám Péter és Kiss Kornélia fordították újra a művet. Az eredeti forrásszövegből a műfordítópáros egy teljesen új magyar műfordítást készített. Magyarországon ez az egyik legismertebb francia regény, így az új fordítást, mind az olvasók, mind a kritikusok fenntartásokkal fogadták, de nem a műfordítás minősége miatt, hanem pusztán csak azért, mert a Gyergyai Albert által 1948-ban lefordított és a Révai Kiadónál megjelent művet újrafordították, hozzá mertek nyúlni egy kanonizált szöveghez. De legjobban a cím újrafordítása sokkolta a közönséget: Az idegen. Camus regényének új fordítása nem az előző műfordítás újraolvasása, az olvasók ezúttal egy sokkal hitelesebb szöveggel találkozhatnak. Nem mintha Gyergyai Albert nem lett volna kimagaslóan művelt ember és kiváló műfordító. Egyszerűen más paraméterek mentén dolgozott, a korabeli normák alapján a fordított szöveg idegenségét akarta mindenáron megszüntetni. Az olvasókat sokkolta az újrafordítás, mert így azzal a dilemmával találták szembe magukat, hogy ezek szerint eddig nem az „igazi” Camus-t olvasták magyarul. Az új fordítók szerint ugyanis Gyergyai félreértette az eredeti regényt. Fogalmazzunk úgy, más háttérszövegek alapján értelmezte. Gyergyai Albert a Nyugat harmadik generációjához tartozott, akinek az irodalom szent és sérthetetlen volt, és eleve egy emelkedettebb nyelvi regiszterhez tartozott. Ez a nemzedék tehát hajlamos volt arra, hogy túlstilizálja a műfordításokat, és ezt tette Gyergyai is Camus úgynevezett „fehér írásmódjával” (Szekeres, 2016). Camus stratégiája ezzel a „csendes stílussal” az volt, hogy kifejezze a korabeli világ abszurditását és idegenségét, és mindezzel egy hagyományt követett, az ehhez köthető háttérszövegekből táplálkozott. Ez az, amit az egyébként hihetetlenül művelt, jó műfordító és nyitott, árnyalt gondolkodású, inter- és háttértextusokat ismerő irodalomtörténész Gyergyai nem tudott a maga korában, vagyis a magyar ötvenes években megragadni. Ne felejtsük el, hogy ekkoriban a kommunista ideológia mindenáron próbálta definiálni, hogy mi is az irodalom. Ezt tanúsítja például az a hosszú és élénk vita, amely az argó kifejezések fordításokban való használatáról kialakult éppen Salinger regényének magyar fordítása kapcsán.2

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A legnagyobb értetlenséget Camus regényének újrafordításakor mégis csak a kanonizált cím megváltoztatása váltotta ki. Franciául a cím − L’Étranger − annyira nyilvánvaló, a magyar nyelvben van tökéletes ekvivalenciája: Az idegen. Így alig érthető, hogy Gyergyai Albert miért a Közöny [Indifférence] címet választotta, amely nem felel meg sem a regény tartalmának, sem a mondanivalójának. Az egyik lehetséges magyarázat, és az irodalomtörténészek erre hivatkoznak, hogy még a regény fordításának megjelenése előtt, 1937-ben ugyanez a Révai Kiadó publikálta Márai Sándor Idegenek című regényét, és el akarta kerülni a keveredést.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A camus-i abszurd egyik alapvető aspektusa az ember idegensége a világban, amelyet a Közöny cím sem ideológiailag, sem erkölcsileg nem ad vissza, vagyis ettől a címtől a regény világa megszűnik abszurdnak lenni. Ezen a ponton a magyar olvasó számára ismét felidéződnek a szovjet rezsim háttérszövegei. A szovjet blokkhoz tartozó országokban Albert Camus baloldali írónak, tehát a kapitalizmus kritikusának számított, így az abszurd megközelítés, amely sehova nem vezet, céltalan és üres, elfogadhatatlan a szocialista realista esztétika ideológusai számára.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A háttértextus jelenlétének bizonyítására az utolsó példánk a regény legelső mondata: Aujourd’hui, maman est morte. Magyarul Gyergyainál: „Ma meghalt anyám.” Vajon mi késztette a regény első fordítóját, hogy az intim maman szót a sokkal formálisabb anyám szóval fordítsa le? Camus a regényben végig a maman gyermeki megszólítást használja, aminek jelentősége van, hiszen talán ez az egyetlen kifejezés a regényben, amely Meursault, a főszereplő érzelmeire utal. Az anya kifejezés sokkal hidegebb, formálisabb első olvasásra. Ugyanakkor Gyergyai éppen annyi következetességgel használja végig a magyar szövegben az anyám szót, mint amennyire Camus a mamant a franciában. Feltételezhetjük tehát, hogy a magyar műfordító számára az anyám megszólítás felel meg a maman intimitásának, s ebben a feltételezésben megerősít minket, hogy az önéletrajzában így szólítja az édesanyját (Gyergyai, 1972). Az életrajzban szereplő anya a műfordító kompenzáló háttérszövege.
2 Az argó, főleg a korszak első felében sértette a közízlést. A magyar irodalom is szigorúan betartotta a tabukat, ezért közfelháborodást váltott ki J. D. Salinger Zabhegyezőjének [Catcher in the Rye] megjelenése 1964-ben, Gyepes Judit fordításában. A Nagyvilág című világirodalmi folyóiratban nagy vita bontakozott ki, holott a fordító erősen stilizálta az akkori magyar kamaszok nyelvét. A vita a hatalom által támogatott nyelvi normáról szólt.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave