Juhász Árpád

Amerikába jöttem

Beszélgetések Amerikában élő, magyar származású tudósokkal, kutatókkal, mérnökökkel, feltalálókkal 1986 és 1996 között


A hidrogénbomba atyja

Teller Ede Budapesten született 1908-ban. Életműve döntően az Egyesült Államokhoz kötődik. A világhírű tudós a rendszerváltást követően is több alkalommal látogatott Magyarországra, felkeresve a Paksi Atomerőművet is. Budapesten sikerült őt kamera elé ültetnem 1996-ban. Eredetileg az atomenergiáról a környezetvédelem szempontjából szerettem volna a véleményét kikérni, ő azonban ettől indulatosan elzárkózott. Kamerán kívül kifejtette, hogy a környezetvédőket tartja a technikai civilizáció legfőbb kerékkötőinek. Úgy vélte, hogy amennyiben a technikai civilizáció károkat okoz a természeti környezetben, akkor majd azokat éppen a technikai civilizáció segítségével lehet begyógyítani. Több személyes történetet is elmondott a felvétel előtt, némelyikre szinte szó szerint emlékszem. Például: Tudja, Juhász, egyszer elmentem Hawaiira. És mondtam azoknak a zöldfülűeknek, hogy itt szélerőműveket kellene építeni, mert itt mindig egy irányból fú az erős szél. És tudja, mit mondtak nekem azok a zöldfülűek? Hogy azok a szélkerekek olyan csúnyák. Teller olyan erős személyiség volt, hogy vele nem lehetett vitatkozni, vagy neki nem tetsző kérdéseket felvetni. Így beszélgetésünk az ő monológjává vált. Riporteri szerepem az alábbi kérdésre redukálódott:

Amerikába jöttem

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 911 6

Juhász Árpád, a Magyar Tudományos Akadémia újságírói díjával kitűntetett geológus, televíziós és rádiós szerkesztőként, műsorvezetőként az 1970-es évektől kezdve több száz hazai tudóssal, kutatóval, egyetemi oktatóval készített interjúkat. 1986-tól az interjúalanyok köre Amerikában élő magyar származású neves szakemberekkel bővült, köszönhetően a Pungor Ernő professzor, akadémikus által szervezett világtalálkozónak.

A szerző már ez alkalommal kamera elé ültette a résztvevők egy részét. Mások felvetették, hogy szívesen látnák a televíziós szerkesztőt Amerikában, a munkahelyükön. Erre 1991–1996 között nyílt lehetőség, amikor ugyan magánemberként, de eljutott a nagyhírű egyetemekre, kutatóközpontokba. Az Amerikai Egyesült Államok híres egyetemei közül meglátogatta az MIT-t, azaz a Massachusetts Institute of Technologyt, a Yale Egyetemet, A Fletcher Schoolt, az Ohio State Universityt, a kaliforniai Berkeley-t, a Stanfordot és a UCLA-t vagyis a University California Los Angelest.

Otthonukban készített interjút néhány sikeres mérnökkel, feltalálóval és Costa Ricában az ottani Tudományos Akadémia alapító elnökével. Összességében tizennyolc beszélgetést gyűjtött össze ebben a kötetben, hogy elgondolkoztassa az olvasót, mennyit változott a világ tudománya az elmúlt három évtized alatt. S hogy e kiváló elmék „jóslatai” valóra váltak-e napjainkra?

Hivatkozás: https://mersz.hu/juhasz-amerikaba-jottem//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave