Juhász Árpád

Amerikába jöttem

Beszélgetések Amerikában élő, magyar származású tudósokkal, kutatókkal, mérnökökkel, feltalálókkal 1986 és 1996 között


Bevezető

Televíziós szerkesztőként 1975-től kezdve több mint száz hazai tudóssal, kutatóval, egyetemi oktatóval beszélgethettem különböző műsorokban. 1986 után műsoraim vendégeinek köre külföldön élő, magyar származású neves szakemberekkel bővült. Ez döntően Pungor Ernő akadémikusnak, egyetemi tanárnak volt köszönhető, aki magyarországi találkozót szervezett a külföldön élő neves szaktekintélyek számára. Közülük néhánnyal a találkozó során sikerült portréműsorokat készítenem. Többen szóbahozták: ha Amerikában járok, szívesen ülnének kamerám elé azokban a kutatóközpontokban, egyetemeken, ahol oktatnak, kutatnak. Újvilági utazásra azonban csak 1991-ben nyílt lehetőségem. A felkeresendő interjúalanyokra vonatkozóan a Magyar Tudományos Akadémiától és Pungor Ernő professzortól kaptam javaslatokat.

Amerikába jöttem

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 911 6

Juhász Árpád, a Magyar Tudományos Akadémia újságírói díjával kitűntetett geológus, televíziós és rádiós szerkesztőként, műsorvezetőként az 1970-es évektől kezdve több száz hazai tudóssal, kutatóval, egyetemi oktatóval készített interjúkat. 1986-tól az interjúalanyok köre Amerikában élő magyar származású neves szakemberekkel bővült, köszönhetően a Pungor Ernő professzor, akadémikus által szervezett világtalálkozónak.

A szerző már ez alkalommal kamera elé ültette a résztvevők egy részét. Mások felvetették, hogy szívesen látnák a televíziós szerkesztőt Amerikában, a munkahelyükön. Erre 1991–1996 között nyílt lehetőség, amikor ugyan magánemberként, de eljutott a nagyhírű egyetemekre, kutatóközpontokba. Az Amerikai Egyesült Államok híres egyetemei közül meglátogatta az MIT-t, azaz a Massachusetts Institute of Technologyt, a Yale Egyetemet, A Fletcher Schoolt, az Ohio State Universityt, a kaliforniai Berkeley-t, a Stanfordot és a UCLA-t vagyis a University California Los Angelest.

Otthonukban készített interjút néhány sikeres mérnökkel, feltalálóval és Costa Ricában az ottani Tudományos Akadémia alapító elnökével. Összességében tizennyolc beszélgetést gyűjtött össze ebben a kötetben, hogy elgondolkoztassa az olvasót, mennyit változott a világ tudománya az elmúlt három évtized alatt. S hogy e kiváló elmék „jóslatai” valóra váltak-e napjainkra?

Hivatkozás: https://mersz.hu/juhasz-amerikaba-jottem//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave