Juhász Árpád

Amerikába jöttem

Beszélgetések Amerikában élő, magyar származású tudósokkal, kutatókkal, mérnökökkel, feltalálókkal 1986 és 1996 között


Az Alkotmánytölgy árnyékában

Horváth Csaba Szolnokon született 1930. január 25-én. 1952-ben végzett vegyészmérnökként a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1956-ban Németországba emigrált, ahol fejlesztő-kutató mérnökként dolgozott. 1963-ban búcsút mondott Európának. Az Egyesült Államokban először a Harwardon, majd a Yale Egyetemen kutatott, oktatott, elsősorban a kromatográfia területén. E szakterületen világhírnévre tett szert. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett. 2004-ben bekövetkezett haláláig számtalan magas kitüntetésben részesült. 1991-ben az Egyesült Államokban, a New Englandben levő Orange-ben látogattam meg. A zajos keleti part egyik csendes kertjében beszélgettem vele.

Amerikába jöttem

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 911 6

Juhász Árpád, a Magyar Tudományos Akadémia újságírói díjával kitűntetett geológus, televíziós és rádiós szerkesztőként, műsorvezetőként az 1970-es évektől kezdve több száz hazai tudóssal, kutatóval, egyetemi oktatóval készített interjúkat. 1986-tól az interjúalanyok köre Amerikában élő magyar származású neves szakemberekkel bővült, köszönhetően a Pungor Ernő professzor, akadémikus által szervezett világtalálkozónak.

A szerző már ez alkalommal kamera elé ültette a résztvevők egy részét. Mások felvetették, hogy szívesen látnák a televíziós szerkesztőt Amerikában, a munkahelyükön. Erre 1991–1996 között nyílt lehetőség, amikor ugyan magánemberként, de eljutott a nagyhírű egyetemekre, kutatóközpontokba. Az Amerikai Egyesült Államok híres egyetemei közül meglátogatta az MIT-t, azaz a Massachusetts Institute of Technologyt, a Yale Egyetemet, A Fletcher Schoolt, az Ohio State Universityt, a kaliforniai Berkeley-t, a Stanfordot és a UCLA-t vagyis a University California Los Angelest.

Otthonukban készített interjút néhány sikeres mérnökkel, feltalálóval és Costa Ricában az ottani Tudományos Akadémia alapító elnökével. Összességében tizennyolc beszélgetést gyűjtött össze ebben a kötetben, hogy elgondolkoztassa az olvasót, mennyit változott a világ tudománya az elmúlt három évtized alatt. S hogy e kiváló elmék „jóslatai” valóra váltak-e napjainkra?

Hivatkozás: https://mersz.hu/juhasz-amerikaba-jottem//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave