Bogdány Eszter, Máhr Tivadar, Rentz Tamás, Rodek Nóra

Bevezetés a társadalmi innovációba


A társadalmi felelősségvállalás és a társadalmi innováció kapcsolata

A társadalmi felelősségvállalás koncepciója jelentős átalakuláson ment keresztül, amióta bekerült az üzleti stratégiák világába. Eredetileg csak PR-stratégiaként tekintettek rá, amit a vállalatok inkább csak a külcsín kedvéért használtak (Visser, 2011). Napjainkra azonban a társadalmi felelősségvállalás üzleti szükségszerűséggé és értékké vált. A PR „fogásból” olyan eszközzé lett, amelynek felhasználásával a vállalatok újragondolják üzleti folyamataikat, termékeiket és piaci működésüket azzal a céllal, hogy megfeleljenek a felmerülő társadalmi kihívásoknak. A stratégiai CSR azért is fontos a vállalatok számára, mert úgy teremt tulajdonosi értéket, hogy közben a társadalmi értékeket is erősíti. A felelős tevékenységből származtatható eredmények versenyképességhez juttatják a vállalkozásokat, mint ahogy azt Chikán Attila is megfogalmazza: „a versenyképesség és a társadalmi felelősségvállalás szervesen és a vállalatok lényegéből adódóan összetartoznak” (Chikán, 2008, 12).

Bevezetés a társadalmi innovációba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 999 4

A könyv izgalmas és átfogó betekintést nyújt a társadalmi innováció különböző dimenzióiba, feltárva az emberi kezdeményezés és közösségi erőfeszítések kulcsszerepét. A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium által végzett korábbi munka eredményei alapján a kötet számos területet érint, beleértve a digitalizáció társadalmi hatásait, kulturális innovációkat, helyi fejlesztéseket, jó kormányzást, környezeti szempontú innovációkat, a munka jövőjét, valamint a társadalmi innováció menedzsmentjét.

A szerzők a jó gyakorlatok bemutatásával inspirációt is nyújtanak az olvasóknak. A kötet célja nem csupán az értelmezés, hanem az ösztönzés is, hogy minél szélesebb körű részvételre buzdítsa az érdeklődőket és hozzájáruljon a társadalmi változásokhoz és fejlődéshez.

A könyv értékes eszközként szolgálhat mind az innováció iránt érdeklődő szakemberek, mind pedig a társadalom érdekelt szereplői számára. Jó olvasást kívánunk mindazoknak, akik elkötelezettek a társadalmi innováció iránt!

Hivatkozás: https://mersz.hu/bogdany-mahr-rentz-rodek-bevezetes-a-tarsadalmi-innovacioba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave