Csajbókné Csobod Éva, Tátrai-Németh Katalin, Czékmán Ervin, Bartos Krisztina

Élelmezési menedzsment

2., átdolgozott kiadás


Jogszabályok

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény alapján megkülönböztetünk jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket. A jogszabályok bizonyos hierarchia szerint épülnek egymásra. Ennek csúcsán az Alaptörvény van, amelyet az Országgyűlés kétharmados többséggel fogadott el. Általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvény és az Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg. Jogalkotó hatásköre van az Országgyűlésnek, a Kormánynak (miniszterelnök és miniszterek), a Magyar Nemzeti Bank elnökének, az önálló szabályozó szerv vezetőjének és a helyi önkormányzat képviselő-testületének. A jogszabályok– önkormányzati rendelet kivételével – kihirdetésének hivatalos helye a Magyar Közlöny, melyet a kormányzati portálon elektronikus dokumentumként kell kiadni, és szövegét hitelesnek kell tekinteni. Jogszabály a törvény – az Országgyűlés a törvényeket egyszerű szavazattöbbséggel, a sarkalatos törvényeket kétharmados többséggel fogadja el –, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és a helyi önkormányzati rendelet. Ezek mellett rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács, szükségállapot idején a köztársasági elnök szintén rendeletet adhat ki. Az Alaptörvénnyel minden más jogszabálynak összhangban kell lennie, ezenkívül a hierarchia elvének kell érvényesülnie, mely szerint alacsonyabb rendű nem lehet ellentétes magasabb rendű jogszabállyal. Ezt az elvet az Alaptörvény részletesen meghatározza. A közjogi szervezetszabályozó eszközök (normatív határozat és normatív utasítás) nem általánosan kötelező magatartási szabályok, csak belső rendelkezések, szervezeti, működési szabályok, amelyek csak a kibocsátóra, illetve az alárendelt szervekre, személyekre vonatkoznak. A normatív határozatok és utasítások az állampolgárok számára jogokat és kötelezettségeket nem állapíthatnak meg, jogszabállyal nem lehetnek ellentétesek, és jogszabály rendelkezése nem ismételhető meg bennük. Vannak olyan esetek, amikor törvényben meghatározott tárgykörben bizonyos szervek vezetője normatív utasítást adhat ki, ami az állományukba tartozó személyekre nézve kötelező.

Élelmezési menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 022 4

A közétkeztetés rendkívül fontos szerepet tölt be a lakosság egészséges életmódjának, táplálkozásának alakításában. Az élelmezési üzemek vezetése, irányítása és gazdálkodási tevékenysége széles szakmai ismeretet kíván a gyakorló élelmezésvezetőktől. A könyv elsősorban a szakmát elsajátítani készülő dietetikushallgatók és élelmezésvezető szakképesítésben részt vevők számára készült, de hasznos lehet a már gyakorlatban dolgozó kollégák számára is. A fejezetek összeállítása során a szerzők törekedtek az élelmezésvezetői/élelmezésmenedzseri munka minden szegmensét érthetően, világosan, az összefüggések feltárásával bemutatni. Ezek közé tartozik a közétkeztetés társadalmi szerepe, feladata, területei, a közétkeztetésben érintett szereplők köre, a közétkeztetés szabályozásának eszközei, az élelmezési ellátás szervezési és informatikai feladatai és annak háttere. A könyv foglalkozik a közétkeztetésben alkalmazandó speciális menedzseri tevékenységekkel, valamint az élelmezés minőségirányítási rendszerével is. Hangsúlyos szerepet kap a kor szellemének megfelelően a fenntarthatóság biztosítása az élelmezés teljes vertikumában. A könyv szerzői a szakma elismert szakemberei, akik több éves kiváló elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csajbokne-csobod-tatrai-nemeth-czekman-bartos-elelmezesi-menedzsment-2kiad//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave