Isten nemcsak a szeretet legkiválóbb tárgya, hanem az, aki ezt a vágyat elülteti bennünk, sőt, aki megtanít minket helyesen vágyakozni és szeretni. „Deus… extendit desiderium – írja Ágoston, majd pedig: – extendamus nos in eum ut cum venerit, impleat.”704 Isten kiszélesíti az emberi vágyat (s vele együtt az emberi lelket), addig ismeretlen dimenziókat nyit meg előtte, és az embernek magának is ki kell szélesítenie önmagát, hogy ha Isten eljön hozzá, akár a jegyes a kedveséhez, akkor be tudja tölteni őt. Az emberi élet egésze, mondja Ágoston, nem más, mint a „szent vágy gyakorlása”705, vagyis folytonos kiszélesítése, nevelése, alkalmassá tétele arra, hogy egyre magasabb valóságokra irányuljon. Hogyan lehetséges a szeretet és a vágy gyakorlása és kinevelése, ha a világ szeretete önmagában elkerülendőnek minősül? A válasz a krisztusi tanítás nevében nem lehet más, mint a felebaráti szeretet parancsa: „Miben kell gyakorolnunk? A felebaráti szeretetben. Mert azt mondhatod ugyan: nem látom Istent, azt azonban nem állíthatod: nem látom az embertársamat. Szeresd a felebarátodat. Ha szereted őt, akit látsz, akkor ugyanis már Istent is látod; hiszen magát a szeretetet látod, amiben Isten lakozik.”706 Azt hiszem, világos, hogy bár Ágoston maga is leírja, hogy az embernek nem szabad a világot (önmagáért) szeretnie, ami egyenesen vezet oda, hogy a szeretetfilozófia csúcsa az istenszeretet, az elmélet mégsem a világ gyűlöletében teljesedik be: Ágoston alapvető belátása, hogy az ember eleve és önmagától nem feltétlenül képes közvetlenül azt szeretni, aki nincs előtte, akit testi szemeivel nem lát, az ember nem tudja „csak úgy”, „egyből” Istent szeretni. A szeretet magasabb rendű formáit meg kell tanulnia, el kell vezetni őt hozzá, és ez részint a vágy kiművelésével, begyakorlásával, vágyakozásunk és lelkünk kiszélesítésével válik lehetővé, részint pedig azáltal, hogy észrevesszük azt, ami a szemünk előtt van, vagyis hogy amikor szeretünk, akkor már, függetlenül attól, hogy hiszünk-e benne, és látjuk-e őt, Istenben vagyunk, mert aki a szeretetben van, az Istenben van, függetlenül attól, hogy még nem Istent szereti. „E nézőpontból vizsgálva a szeretet problémája csak megoldhatatlan vagy már eleve megoldott lehet.”707