A „középkori esztétika” sajátos módon tükrözi azokat az ellentmondásokat, melyek az esztétika ún. előtörténete és a modern esztétikafelfogások között feszülnek. Ha kezünkbe vesszük a magyar nyelven eddig megjelent összesen négy esztétikatörténeti kézikönyvet vagy a mértékadó nyugati esztétikatörténeti tanulmányokat és összefoglaló műveket, a legtöbb esetben világosan látszanak azok a jellegzetes megközelítési módok, amelyeket már az előbb említett kötet is kritikával illetett. Ezeket a megközelítésmódokat nem szükséges részletesen bemutatni, szembeötlő hiányosságaik vagy módszertani gyengeségeik maguktól értetődőek. A középkori esztétikához való hozzáállás egyik legelterjedtebb jellemzője, hogy az esztétikatörténetek a középkor több mint egy évezredes korszakával kisebb terjedelemben foglalkoznak, mint egyetlen modern szerző életművével. Így fordulhat elő, hogy például William Knight műve, mely „a történet előtti eredettől” a 19. század végéig vizsgálja az esztétika történetét, alig több mint két oldalt szentel a kereszténység születésétől a 13. századig terjedő időszaknak, és meg is jegyzi: „Ha e századokat tanulmányozzuk és ha eldugott értekezésekben e tárgyra vonatkozó esetleges megjegyzéseket keresünk, Hegel kifejezése szerint hétmérföldes csizmákat kell fölhúznunk, vagy talán még találóbban valaki azt mondhatná, hogy repülve kell szökellenünk egyik századról a másikra.”124 A kötetet a magyar esztétika történetével kiegészítő Jánosi Béla 15 évvel korábban publikált esztétikatörténetében szintén arról ír, hogy „az ókor letűntével, aesthetikai vizsgálódás tekintetében meddő évszázadoknak hosszú sora kezdődik. Mintha a szép is elszállott volna a földről, a hanyatló művészet már alig tudja előállítani többé, lassanként nem is törekszik már erre… a szépnek problémája sem érdekli általában a gondolkodókat közelebbről”; így aztán nem meglepő, hogy bölcseleti szempontból Jánosi tökéletesen érdektelennek mondja a középkor évszázadait, és legföljebb az „aesthetikai érzés fejlődését” tartja érdemesnek vizsgálódásra, ami azt is jelenti, hogy kultúrtörténeti és művészettörténeti szempontokkal helyettesíti a szerinte a középkorban nem létező esztétikai szempontokat.125