Magyar Zoltán

Szent Imre a magyar kultúrtörténetben

A Szent Imre-tisztelet kezdetei

Figyelmet érdemel Imre legendájának azon elrejtett megjegyzése, miszerint a herceg halála után harminc nappal már csodák voltak a herceg sírhelyén. A Vita Emerici Ducis egy mondata is efféle hagyományokat sejtet, mikor mintegy előrebocsátja: „Az ifjú herceggel történt egyéb csodálatos dolgok megírásuk nélkül is annyira híresek, hogy még az ezután születő és fölnevelkedő nemzedék is tudni fog róluk és mesélni fogják gyermekeiknek.” A legenda írója feltehetőleg csodás gyógyulásokra célozhat, melyek a királyi bazilikában, a herceg sírjánál történhettek. Dümmerth Dezső felveti, hogy e halvány utalások alapján lehetséges, hogy Imre hagyományköre sokkal élőbb és gazdagabb lehetett, semmint azt gondoljuk,1 s valóban nem elképzelhetetlen, hogy kultusza már a halálát követő évtizedben szárba szökkent, s fia emlékének ápolását elősegítendő bizonyára maga István is mindent elkövetett. Magától értetődőnek tűnik, hogy már 1083 előtt is kitüntetett figyelemmel ápolták emlékét az apja által alapított egyházakban, valamint azokon a helyeken, ahol hosszabb időt eltöltött – mindez azonban még aligha a leendő szentkultusz jegyében, inkább a szakrális királyság tradícióinak szellemében történt. Spontán népi tisztelete pedig azért tűnik hihetőnek, mert hasonlónak a század második felében László király kapcsán már annak életében tanúi lehetünk.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 030 9

A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint cédrus a Libanonról, Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve, ragyogóan tündökölt” – örökíti meg Szent Imre egyházi legendája. A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával, és még inkább emlékezetével évszázadokon keresztül formálója volt a magyarság kulturális önképének. Úgy is, mint az „örök királyfi” a magyar szent királyok között, úgy is, mint a magyar tragikum, a hamvába holt remények jelképe, és úgy is, mint az egyház által sugallt ideál: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”. Szent Imre tisztelete valószínűleg már a halálát követő évtizedben kialakult, hiszen már maga István király is fájdalmas figyelemmel ápolta fia emlékét, az 1083. évi szentté avatástól pedig már országszerte elterjedt, és máig fellelhetők a koronként rétegződő, gazdagodó kultusz írásos, tárgyi és szájhagyományozott emlékei. A monográfia folklorista-művelődéstörténész szerzője, hasonlóképpen a többi Árpád-házi szentről szóló kötetéhez, a vonatkozó kulturális hagyomány átfogó ismertetésére vállalkozik. Szent Imre korának, történelmi alakjának bemutatásán kívül áttekintve a Szent Imre-kultusz ezer évet átívelő művelődéstörténeti vonatkozásait: egyházi és népi tiszteletét, hagiográfiáját, koronként változó ikonográfiáját, folklórhagyományait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-szent-imre-a-magyar-kulturtortenetben//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero