A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) az Európai Unió új jogszabálya, amelynek célja a digitális térben működő szolgáltatások szabályozása, különösen az online platformokon megjelenő tartalmak terén. A DSA a digitális piacok átláthatóságát és biztonságát hivatott növelni, valamint az online felhasználók jogait védeni. A szabályozás az Európai Bizottság által 2020 decemberében javasolt Digitális Szolgáltatások Csomagjának részeként jött létre, és az 2000-es e-kereskedelemről szóló irányelvet hivatott felváltani, amely már nem felelt meg a digitális kor kihívásainak. A DSA alapvető elvei közé tartozik az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az alapvető jogok védelme. Az új szabályozás értelmében az online platformoknak – például a közösségimédia-oldalaknak, piactereknek és tartalommegosztó szolgáltatásoknak – részletesen közzé kell tenniük, hogy miként kezelik a felhasználók által feltöltött tartalmakat. Ezenfelül kötelesek lesznek gyorsabban és hatékonyabban lépni az illegális tartalmak eltávolítása érdekében, és meg kell könnyíteniük a felhasználók számára az ilyen jellegű tartalmak jelentését. A jogszabály szintén előírja, hogy az online platformoknak rendszeresen jelentést kell tenniük az ellenőrzési gyakorlataikról és az illegális tartalmakkal kapcsolatos intézkedéseikről. A nagyon nagy platformokra szigorúbb követelmények vonatkoznak, mert tevékenységük nagyobb hatással van a digitális tér biztonságára és integritására. A DSA értelmében a nagyon nagy platformoknak kockázatelemzést kell végezniük, és megelőző intézkedéseket kell hozniuk a rendszerükben terjedő káros tartalmak és tevékenységek ellen. A DSA nemcsak a felhasználók és a fogyasztók védelmét szolgálja, hanem a belső piac egységességének megőrzését is. A jogszabály egységes szabályokat hoz létre az EU egész területére, amelyek elősegítik a digitális szolgáltatások szabad áramlását, miközben biztosítják, hogy az online környezet biztonságos és megbízható maradjon. Elméletben.

A DMA lényegében szektorspecifikus szabályozáshoz hasonlítható szabályozás, amelyet „egyszerűsített versenyjognak”, vagy „versenyjog lightnak” is lehet(ne1) hívni. A szabályozás eszméje hasonlítható a telekommunikációs szektor vagy az energiapiacok szabályozásának eszméjéhez (Colomo, 2023), fő célja pedig a preambulumbekezdések alapján a digitális piacok tisztességességének és megtámadhatóságának biztosítása2, melyek önálló beavatkozási jogalapok3. A DMA ugyanakkor fundamentálisan tér el a versenyszabályozástól4, és lényegében a beavatkozás esetén nem szükséges, hogy például egy vállalkozás gazdasági erőfölényben legyen, hanem elég, ha – a versenyjog történeti fejlődése során egyébként megbukott – mennyiségi követelményeknek eleget tesz egy vállalat5. Ezen túlmenően a DMA eredményeként az Európai Bizottság úgy tud lényegében beavatkozni a piacokba, hogy nem kell versenyjogban megszokott értelemben jogsértést bizonyítania, nem kell piaci erőt bizonyítania és nem kell megvizsgálnia, hogy egy magatartás pozitív és negatív hatásai hogyan befolyásolják a versenyt, hanem nehezen meghatározható célokhoz mérve hozhat döntéseket. (Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/1925 rendelete (2022. szeptember 14.) a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (digitális piacokról szóló jogszabály; EGT-vonatkozású szöveg; HL L 265., 2022.10.12., 1–66.)

A DMA és DSA egyik várt eredménye a piacnyitás, különös tekintettel arra, hogy interoperabilitás és a platformok megnyitása kulcs eszköze a szabályozásnak. Megjegyzendő azonban: közismert, hogy még azonos fizikai eszközök rendelkezésre állása esetén sem képesek ugyanúgy versenyezni vállalkozások és szinte törvényszerű, hogy egyes vállalkozások sikeresek, mások sikertelenek lesznek (Barney 2001). Az ex-ante szabályozás helyett e téren az ex-post beavatkozás gyakran helyénvalóbb, hiszen a versenykorlátozó magatartásokat elsősorban ex-post lehetséges meggyőzően elemezni. Mind az amerikai hatósági új jogpolitika, mind az európai szabályozási gyakorlat szembemenni látszik azzal az easterbrooki teorémával, miszerint a versenyösztönző gyakorlatok megtiltása kártékonyabb, mint a versenykorlátozó magatartások megengedése.6 A dinamikus piacokon pedig éppen ez a megközelítés kellene domináns legyen, hiszen éppen ezeken a piacokon jellemző az, hogy idővel a versenykorlátozó magatartások kapcsán történt tévedések hatásai elenyésznek, vagy egyenesen új minőségű technológiai fejlesztést eredményeznek.