Boda György, Kiss Ferenc, Láncz Gábor, Matyusz Zsolt, Thék Regina

Sodródásból feljebb lépés

Tudásalapú versenyképesség


Az előre jelző modellezés eredményei

Tanulmányunk egyik egyértelmű tanulsága, hogy a jelenlegi társadalmi konfliktusainkat akkor tudjuk leginkább kezelni, ha növeljük az emberi beruházásainkat. Ennek nagyon sok változata lehetséges. Ez jelentheti az általános tudásszint növelését, az egészségügy helyzetének javítását, a bérek emelését stb. Azonban az biztos, hogy ezen befektetéseknek azonnal nem lesz hozama. Az emberi beruházások nem olyanok, mint egy gép- vagy egy épületberuházás. Azok eredményei többnyire rövidebb idő alatt láthatóak, megtérülésüket is hamarabb hozzák. Az emberi beruházások eredményei viszont láthatatlanok, hosszabb átfutásúak és hasznuk csak nagy késéssel és jelentős részben áttételesen jelentkezik. Ugyanakkor hatalmas összegeket emésztenek fel. Ezért jó lenne, ha a közgazdászok figyelme az emberi beruházások szükségességének általános hangoztatásáról átterelődne a konkrét emberi beruházási projektek vizsgálatára, főleg azok költségeinek és megtérüléseiknek elemzésére.

Sodródásból feljebb lépés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 023 1

Ha a vadvízi evezősök nem húznak megfelelő irányítás mentén, akkor veszélyben vannak és nem oda érkeznek, ahova akarnak. A könyv Magyarország elmúlt harminc évét ennek szellemében tekinti át. Belesodródtunk egy csapdahelyzetbe és nem oda jutottunk, ahova szerettünk volna. Ezt korrigálni kell! A korábbi sodródást csak akkor kerülhetjük el, ha egy dinamikusan fejlődő tudástársadalom irányába húzunk. Ezt individuálisan sokan felismerték és tesznek is érte, de az erőfeszítések még nem kellően koordináltak. Ennek kialakításához segít a könyv egy mély kvantitatív helyzetleírással és néhány stratégiai kitörési irány felvázolásával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boda-kiss-lancz-matyusz-thek-sodrodasbol-feljebb-lepes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave